Negyedik válaszútjához ért a magyar zsidóság 1956-ban

Ahol elégedetlenség volt, ott mindig bevetették a zsidóellenességet

Az 50 évvel ezelőtti forradalom antiszemita jelenségeit felelevenítő előadásában Haraszti György egyetemi tanár arról beszélt, hogy a zsidóságot ért, viszonylag nem túl jelentős számú atrocitás `eltúlzása` közös érdeke volt az államnak és az akkori zsidó hitközségi vezetőknek egyaránt. A hatalom egyenlőségjelet tett az antiszemitizmus és a kommunizmusellenes megnyilvánulások közé, előbbit felhasználta a rendszer védelmében - mondta. `Budapesten '56-ban a zsidó kérdés nem igazán játszott szerepet`- jelentette ki, hozzátéve, hogy ha voltak is a forradalom napjaiban az utcán `hőzöngések, a többség inkább csitította` a rasszista megnyilvánulókat. Haraszti György elmondta: október 23-a és november 4-e között 21 feljegyzett antiszemita atrocitás történt az országban, igaz, - hangsúlyozta - ezeknek vidéki településen voltak halálos áldozatai is.

Elemzésében az egyetemi tanár utalt arra is, hogy az 1956-ban ismét felszínre törő antiszemitizmus egy `csapda` következményeként abból alakulhatott ki, hogy 1945 után - a magyar zsidóság történetében először - lehetőség nyílt arra, hogy zsidó származásúak is - például Gerő Ernő, Rákosi Mátyás vagy Péter Gábor vezetői pozícióba juthassanak. A forradalom mintegy 200 ezer magyar emigránsa között 20-25 ezer zsidó is az ország elhagyása mellett döntött - közöttük nagyon sok volt a fiatal - ennek a `demográfiai pusztulásnak` máig ható nyoma világosan érzékelhető mai társadalmunkban.

`Ahol elégedetlenség volt, ott mindig bevetették a zsidóellenességet` - mondta az 1956-os forradalom zsidó szemmel című előadásában Domán István főrabbi. Szubjektív múltidézésében kiemelte: a demokratikus változásokat szorgalmazók körében nagy számban voltak zsidó származásúak is, közülük sokan vesztették életüket a fegyveres harcokban.

(Múlt-kor/MTI)

1. A civil társadalom szétverése
2. Ahol elégedetlenség volt, ott mindig bevetették a zsidóellenességet