Őrült uralkodók

Megszületett Németh János olimpiai bajnok vízilabdázó

2004. szeptember 13. 12:06

Budapesten született. A Nemzeti SC-ben úszóként kezdte, de már ott is, majd az UTE és az FTC csatáraként vízilabdázott. 1929-1939 között 105 alkalommal volt válogatott és sokszoros gólkirály. Az UTE együttesében 1930-1939 között sorozatban tízszeres országos bajnok, 1944-ben pedig az FTC csapatában szerzett bajnoki aranyérmet. 1929-ben úszóválogatott is volt. Azon kevés magyar sportemberek egyike, aki minden világversenyéről aranyérmesként tért haza. Az 1932-es Los Angeles-i és az 1936-os berlini olimpián aranyérmet nyert a magyar vízilabdaválogatottban, valamint 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban Európa-bajnok lett. Szövetségi kapitánya volt az 1948. évi londoni olimpián ezüstérmet szerzett magyar együttesnek, de a második helyezés után menesztették, s az újpesti kórház gondnokaként is felmondó levelet kapott. Később a VTSK, a fővárosi sportegyesület vezetője lett. 1956-ban Spanyolországba távozott, ahol úszóoktatóként működött. Vízilabdázó pályafutásáról könyvet írt, amely 1981-ben Chicagóban jelent meg magyar nyelven. Az 1980-as években többször járt Magyarországon. Madridban érte a halál 1988. március 5-én, de végakaratának megfelelően a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

2019. nyár: Őrült uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!