Meghal Guiseppe Sinopoli olasz zeneszerző és karmester
2004. szeptember 13. 12:06
Velencében született 1946. november 2-án. Zenei tanulmányait Messinában és szülővárosában folytatta. 1971-ben a padovai egyetemen pszichiátriai diplomát, 1972-ben pedig a bűnügyi antropológiára vonatkozó orvosi diplomát szerzett. 1965-től zeneszerzést tanult, 1972-ben Hans Swarowsky karmester tanítványa volt Bécsben. 1975-ben alapította meg a Bruno Maderna együttest, amellyel kortárs zenei hangversenyeket adott. 1981-ben írt Lou Salome című operájának premierjét maga vezényelte Münchenben. Zenekari művek, kamarazenei alkotások és vokális művek szerzője volt. 1983-ban a londoni Covent Gardenben debütált karmesterként. Dolgozott a New York-i filharmonikusokkal, majd 1983-1987 között a londoni Filharmonikus Zenekar, 1992-1997 között a drezdai Staatskapelle vezető karmestere volt. Közben 1990-1993 között ő volt a taorminai fesztivál zenei igazgatója. Vezényelt a leghíresebb operaházakban, a milánói Scalától a New York-i Metropolitanig, a velencei Fenice színházig, a hamburgi és a bécsi operáig. Vezénylés közben, a berlini Deutsche Oper karmesteri pulpitusán halálos szívroham érte.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap