115 éve született Max Ernst festő
2006. április 4. 10:02
Korábban
A szürrealizmus felé
Teljesen hagyományos a Szűz Mária elfenekeli a kis Jézust három tanú jelenlétében című képe, a tanúk - Breton, Eluard és Ernst - egy ablakon át figyelnek. Az anatómiailag vitatható kép Breton ötletéből készült s botrányt keltett Kölnben. Alkalmazta a rajzi automatizmus André Massontól eredő technikáját is: ez `a léleknek olyan zavartalan működése, amelynek célja szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi működését`. 1926-tól a festéket fésűvel és vonalzóval vakarta, így készült A megkövült erdő, Virágok, Városok sorozata. Az olajfrottázzsal igen finom festékréteget hozott létre (Hold és Mars, Koktél-ivó), ezzel 1945 után is élt. Fantasztikus látomásai matricával készültek, ilyen az Európa eső után és az Ellenpápa.Ernst 1941-ben Amerikába költözött, már itt készült A szürrealizmus és a festészet című, 1942-es vászna. Ez gomolygó, zöld szörny-szobor, amelynek egy nyúlványa kecses, vászonra festő női kézben végződik - ami talán azt jelenti: a bennünk lakozó szörnyeteg révén kell alkotnunk. Euklidész-portréja (1945) arca egy háromszög. 1955-ben festette Kék Arizona és Vörös Arizona képeit, 1956-ban a Vörös erdőt, varázslatos tájain a nézőt az ásványi tömegek nyűgözik le. Utolsó korszakában Paletta, A lengyel lovag, Két égtáj, A költő sírja című képein a kaparást és a matricát vegyítette, Szörnyeteg-iskoláján a vörös gyík jelzi: maradt szorongás benne. Sokszor ismétli a madármotívumot, ez szexuális szimbólum, de szadista tartalmat is jelezhet, kései művein polipok és kígyók láthatók. Max Ernst 1976. április 1-jén halt meg Párizsban.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.