Az Apostoli Penitenciária levéltára és a késő középkori társadalom- és egyháztörténetírás
2006. március 21. 18:00 Erdélyi Gabriella
Kérelmek Magyarországról, a Pécsi Egyházmegyéből
A Magyarországhoz fűződő kapcsolat kezdete 1410, az utolsó hazai kérvényt pedig 1559-ben regisztrálták. Ebben a másfél évszázadban a Magyar Királyság 19 egyházmegyéjéből 2977 kérelemről készítettek másolatot a római dikasztérium írnokai. Közülük körülbelül minden harmadik kérelmező maga ment a Kúriába, amit óriási egyéni teljesítményként kell értékelnünk. Szintén fontos, de itt csak mellékesen jegyzem meg: a forrás összeurópai jellegéből adódan lehetőség van a nemzetközi összehasonlításra is, a hazai adottságok európai kontextusba állítására. Ettől most eltekintek, azt azonban jelzem: a római centrumhoz fűződő kapcsolat intenzitása német vidékeken mintegy kétszer olyan sűrű volt.
A magyar kérvények általános jellemzői közül kettőt emelnék ki. Egyfelől azt, hogy a hazai forrástípusokban lappangó vagy alulreprezentált alsó társadalmi rétegek képviselői jelennek meg benne nagy számban. Mégpedig az egyháziak mellett laikusok is (a kérelmezők egyharmadával), és a férfiak mellett nők is (10%). Laikusoknak 5 %-a volt nemes vagy mágnás, többiek parasztok, iparosok, kereskedők, akiket a társadalomtörténetírás összefoglalóan egyszerű embereknek nevez. Az egyháziak nagy része szintén az alsópapság közül került ki: plébánosok, oltárigazgatók, javadalom nélküli papok, klerikusok és diákok keresték fel nagy számban a lelki ügyek hivatalát. Mivel a társadalom nagy része egyszerű emberekből állt, nagy számbeli fölényük valójában nem meglepő. Én mégis döbbenettel szemlélem, hogy milyen magától értetődően hagytak nők és férfiak, parasztok, kézművesek és papok ha kellett mindent hátra, csomagoltak össze és indultak Rómába, ahol szállást és ügyvédet kerestek, és összességében nem csekély időt és összeget áldoztak azért, hogy kegyességi kiváltságokat szerezzenek, házasságuk, öröklésük vagy papi karrierjük esetleges akadályait elhárítsák, illetve pápai iratot szerezzenek be olyan súlyosabb vétségeik bocsánatáról, amelyet aztán sokszor hazai bírói fórumok előtt használtak.
A kúriai kérelmezésben persze a helyi egyházi hatóságoknak is szerepe volt, így a hívek és az egyházi hatóság együttműködésének vidékenként, egyházmegyénként különböző hatékonysága is tükröződhet a Penitenciáriához eljutott kérelmek mennyiségében. Ezen túlmenően ezt természetesen az egyházmegye nagysága, népsűrűsége, gazdagsága és a földrajzi távolság is befolyáslolta. A kérelmezők 70%-a az ország nyugati, északnyugati régióiból (Horvátország, Szlavónia, Dunántúl, Nyugat-Felvidék) érkezett, a maradék kisebbség pedig a jóval nagyobb területet kitevő keleti részekről. A pécsi egyházmegye Zágráb és Esztergom után, Egert megelőzve a harmadik helyen áll a kérelmek 13%-ával (377 db), ami nagyjából megfelel a püspökségek hierarchiájában a püspöki kinevezéskor az egyházmegyei jövedelmek arányában a pápának fizetendő illeték (servitium) alapján elfoglalt helyének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap