Megszületett Putnik Bálint színművész
2004. szeptember 13. 12:06
A nagyváradi születésű Putnik 1927-ben Rákosi Szidi Színiiskolájába járt, 1928-ban a pécsi Nemzeti Színházhoz szegődött bonviváni szerepkörben. 1930-tól Nagyváradon játszott, majd Kolozsvár következett. 1934 és 1940 között Kassán, majd Pozsonyban volt szerződésben. 1940-től 1945-ig, majd 1947-48-ig a Nagyváradi Színház igazgatójaként tevékenykedett. 1948-ban a Győri Színház vezetését vette át. Később színészként Szegeden, majd a budapesti Madách Színházban játszott. Különösen kiemelkedő alakítást nyújtott Jacobi Sybill-jében, Lehár A mosoly országában, Kacsóh Pongrác János vitézében, valamint Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében. Nyugdíjasként sem vált meg a színpadtól, továbbra is fellépett a Madách Színház, illetve a Játékszín produkcióiban. Budapesten hunyt el 1995. január 15-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.