2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Galamb József

2004. szeptember 13. 12:06

Szegény parasztcsaládból származott, elemi és polgári iskoláit Makón végezte, később Szegeden tanult, majd Budapesten az Állami Felső-ipariskolában szerzett üzemmérnöki diplomát 1901 júniusában. Az ifjú mérnök érdeklődését felkeltette az akkor születőben lévő autógyártás, ezért Aradon, a Magyar Automobil Rt.-nél helyezkedett el. Vállalati ösztöndíjjal a Daimler-Benz eredményeinek tanulmányozására 1903-ban Németországba utazott, ahonnan ügyvéd bátyja anyagi segítségével áthajózott Amerikába. 1905 végén a Ford Motor Company-hoz került gépkonstruktőrnek. Egyik rajza annyira megtetszett Henry Fordnak, a gyáralapítónak, hogy nagyrészt vele terveztette meg a később híressé vált T-modellt, a világ első, egyszerűen vezethető és szerelhető, olcsó népautóját. A T-modellből 1908-27 között több mint 15 millió darab készült; az autót az ötletes technikai megoldások és a megbízhatóság jellemezték. 1937-ben a Ford gyár főkonstruktőre lett. Nevéhez fűződik a gépkocsik futószalagon történő gyártásának megszervezése. Az általa készített Fordson traktor az Egyesült Államokban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára. Többször hazalátogatott szülővárosába, ahol előadásokat tartott. Ezenkívül alapítványt hozott létre Makó jól tanuló, de szegény diákjainak. Detroit-ban halt meg 1955. december 4-én.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár