Mozart titokzatos halála
2006. január 27. 09:00 Kállay Katalin
Mozart halálának körülményei máig spekulációkra adnak okot. A Requiem felkérésének és keletkezésének homályos körülményei hasonlóan titokzatosak. Cikkünk a komponista utolsó napjait eleveníti fel.
Korábban
250 éve született Wolfgang Amadeus Mozart Mindössze 35 év adatott meg Mozartnak több mint hatszáz alkotásból álló zenei örökségének elkészítésére. Stílusának kialakulásában Bach legfiatalabb fiával kötött barátsága és közös csembaló-improvizációik mellett Haydnnal való vonósnégyesezései játszottak meghatározó szerepet. A kor legnagyobb zenei tehetségének életsorsára jellemző, hogy a salzburgi hercegérsek mocskolódásai miatt maga kérte elbocsátását, a Habsburg uralkodók pedig legjobb esetben is csak az udvari bálokra komponált tánczene miatt foglalkoztatták. |
Egy zeneszerző búcsúja: a Don Giovanni
`Soha még ennyi élménnyel megjutalmazva nem jöttem ki operaházból, mint ma, soha ennyi - különböző rangú - nevezetes személyiséget nem láthattam egy teremben. A császár és családja ma operába ment, és a várból a színházig vezető út szélén hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek kíváncsiak voltak, milyen egy császár, amint éppen színházba hajtat. A színház összes páholyát és a zsöllye minden ülését megtöltötte a közönség, és amikor végre megérkezett a császár, a közönség tapssal és háromszoros viváttal fogadta...Ám mit nekem ezek az emberek, mikor sokkal szebb megjegyzésekre csábít az a zöld kabátos, kistermetű ember, akinek szeme elárulja, amit szerény illemtudása elleplez. Mozart az, akinek operáját, a Don Juant ma játsszák.
Micsoda öröm lehet saját szemével látnia az elragadtatást, amelyet szép harmóniái a nézők szívében keltettek. Ki lehet büszkébb és boldogabb nála ebben a teremben? Ki lehetne nálánál elégedettebb önmagával? Mit ér az uralkodók minden kincse, mit érnek a büszke ősök és a gazdagság. Pénzért egy szikrányi sem kapható abból az érzésből, amellyel a művészet megjutalmazza szeretteit!... A haláltól mindenki fél, ám a művésznek nem kell tartania tőle. Reménye, bizonysága a halhatatlanság... Földi maradványai már régen az enyészeté lesznek, mikor még mindig hat majd az eljövendő nemzedékekre. Ez a meggyőződés tölthette el Mozartot, midőn ezernyi fül hallgatta a húrok minden rezdülését, a fuvolák halk suttogását, midőn a pihegő keblek és a szaporán verő szívek mind-mind arról árulkodtak, hogy harmóniái szent érzeményeket keltettek. ... Egyre megy, hogy rajongásnak tetszik, vagy valóságos emberi érzésnek, elég, ott, abban a pillanatban, én inkább cseréltem volna Mozarttal, mint Lipót császárral..." - írja visszaemlékezéseiben Franz Alexander von Kleist, az 1791-es prágai koronázási ünnepségek Don Giovanni előadásáról. Mozart életének utolsó évében járunk, a szerző olyan lázasan dolgozik - ekkor születik a La clemenza di Tito, A varázsfuvola és a Requiem -, mintha érezné, hogy összegeznie kell, és hamarosan búcsúznia is.
A Don Giovanni kézirata |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.