Meghal Korda Sándor
2004. szeptember 13. 12:06
Korda Sándor 1893. szeptember 16-án Túrkevén született. 1914-ben rendezett először filmet. direktóriumi tagként a filmgyártás művészeti vezetője volt. A Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták, majd emigrált. Az 1920-as évek elején Bécsben, majd Berlinben dolgozott. A fasizmus elől Hollywoodba ment, végül 1931-ben Londonban telepedett le, ahol 1932-ben filmvállalatot alapított, s lényegében a semmiből építette fel az angol filmipart. E téren végzett kimagaslóan eredményes munkásságáért VI. György király 1942-ben lovaggá ütötte (Sir Alexander Korda). Kiváló képességű, nagy szakmai felkészültségű művész volt. Rendezőként és producerként összesen 141 film készítésében vett részt, az első 25 filmjétt Magyarországon rendezte. Ő írta az első magyar filmkritikát is. Filmelméleti munkássága szintén jelentős. Leghíresebb rendezései az Ave Caesar, a VIII. Henrik magánélete, a Rembrandt és a Lady Hamilton. Ő volt a producere a világsikerű A bagdadi tolvaj és A dzsungel könyve című filmeknek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap