Meghal Bergson Nobel-díjas francia filozófus
2004. szeptember 13. 12:06
Henri Louis Bergson a francia fővárosban született 1859. október 18-án. Pozitív metafizikát akart alkotni, filozófiájának lényege az intuitivizmus: ha meg akarjuk ismerni a dolgok lényegét, olyan intellektuális megérzésre van szükségünk, amellyel valamely tárgy belsejébe képzeljük magunkat, hogy megtaláljuk azt, ami abban egyetlen és kifejezhetetlen. Szerinte az élettelen anyagban a mindent meghatározó okság, a determinizmus törvényei uralkodnak, míg az élő világ fejlődésében a meghatározatlanság, az indeterminizmus. Harcolt Darwin tanai ellen; szerinte ugyanis a természetnek nem nehezebb valamit létrehozni, mint nekünk fölemelni a kezünket. Filozófiáját négy könyvben fejtette ki, tanulmányai két kötetben jelentek meg. Érdekes munkát írt A nevetés címmel, amely Magyarországon is megjelent, s komolyan elemzi benne a komikumot, főként Moliere művészetét. E műve egymillió példányban jelent meg, ami egy elméleti munka esetén ritkaság. Esztétikai kérdésekkel foglalkozó művei igen fontosak. Munkássága erősen hatott a magyar irodalomra, főként Kosztolányira és Babitsra. Az irodalmi Nobel-díjat 1928-ban kapta `gazdag és termékeny eszméiért és az azokat kifejező kiváló művészi formakészségéért`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap