Elfogadják az emberi jogokról szóló nyilatkozatot
2004. szeptember 13. 12:06
1948. december 10-én az ENSZ-közgyűlésen elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére az 1950. december 4-i ENSZ-közgyűlés december 10-ét az Emberi Jogok Napjává nyilvánította. Ebben a dokumentumban foglalták össze az ún. klasszikus, a polgári államok alkotmányaiból ismert politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, s megnyitotta a sort az ilyen tárgyú szerződések, egyezmények előtt. Bár az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta, nagyon sok ország megsérti előírásait. A kisebbségek és a menekültek szenvednek a legjobban az emberi jogok megsértése miatt. Az Európai Parlamentben ezen a napon adják át az emberi jogi aktivistaként is ismertté vált szovjet atomfizikusról, Andrej Szaharovról elnevezett díjat. Ezt 1988 óta olyan személyek, illetve szervezetek kapják, akik, illetve amelyek az elnyomással és az igazságtalansággal szembeszállva döntő mértékben hozzájárultak az emberi és az alapvető demokratikus jogokért vívott harchoz. Magyarországon ezen a napon osztják ki a Tolerancia-díjat.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)