Az ENSZ fellép a személyek kizsákmányolása ellen
2004. szeptember 13. 12:06
Annak emlékére, hogy az ENSZ 1949. december 2-án fogadta el az emberkereskedelmet és a személyek kizsákmányolását tiltó megállapodást, a világ ekkor ünnepli a rabszolgaság felszámolásának világnapját. 2004. január 28-án életbe lépett a szervezett nemzetközi bűnözésről szóló ENSZ-egyezménynek az a kiegészítő jegyzőkönyve, amely az emberekkel, különösen a nőkkel és a gyermekekkel való kereskedelem elleni harc összehangolását írja elő. Ennek szövegét az ENSZ-közgyűlés 2000 novemberében fogadta el, s azóta mintegy félszáz ország ratifikálta. Az egyezmény nemzetközi együttműködést ír elő arra, hogy `megelőzzék, megszüntessék és megbüntessék` a személyekkel, különösen a nőkkel és gyermekkel való kereskedelmet, amelynek következtében évente három-négy millió ember válik a prostitúció áldozatává vagy kényszerül rabszolgamunkára. A modern kori rabszolgaság - a tilalmak ellenére - egyáltalán nem ritka egyes afrikai országokban (Szudán, Niger, Mauritánia), Délkelet-Ázsiában és Brazíliában, de létezik még az Egyesült Államokban is, s a szexuális rabszolgaság Kelet- és Közép-Európában is virágzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- 10 érdekesség a téli háborúról
- Koholt vádak alapján hurcoltak kényszermunkára több százezer embert
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila
- A hatalmas veszteségek sem állították meg a szovjet hadsereget Sztálingrádnál
- A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
- Előnytelen békét eredményezett Oroszország számára a bolsevik hatalomátvétel
- Gerillaharcot vívtak a mecseki láthatatlanok a szovjetek ellen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kádárék közönséges bűnözőknek igyekeztek beállítani az 1956-os forradalom résztvevőit
- A németek bombázásait is túlélte a lakihegyi „csodatorony” 08:32
- 08:20
- Többször átalakították és egyszer ki is rabolták a Szépművészeti Múzeumot tegnap
- A reformkori politikai élet aktív szereplője volt Vörösmarty Mihály tegnap
- Háromszáz évig álltak háborúban az észak-amerikai telepesek és az indiánok tegnap
- A helyi fűszeres nejével menekült Puccini a dühös férj elől tegnap
- A Kennedy házaspár titkos játszmái tegnap
- Több ezren tűntek el rejtélyes módon Videla rémuralma idején tegnap