Meghal Zeromski lengyel író
2004. szeptember 13. 12:06
Varsóban meghal Stefan Zaromski lengyel író. Kezdetben állatorvosnak tanult, de anyagi fedezet híján tanulmányait nem fejezhette be. Különböző nemesi udvarházakban való nevelősködéssel kereste a kenyerét, később pedig Svájcban, illetve 1897-1903 között Varsóban volt könyvtáros. 1909-1912 között Párizsban, majd 1919-től Varsóban élt. Az írással már iskolai évei alatt megpróbálkozott, versei, novellái jelentek meg. 1897-ben adták ki Sziszifuszi munkák című fejlődésregényét, amely igen nagy sikert aratott. Ezt követte 1899-ben a Hontalanok, amelynek orvos főhősén keresztül a társadalmi reformokért küzdők magányosságát, kiszolgáltatottságát ábrázolta. 1904-ben megjelent háromkötetes Hamvak című történelmi regényében tartalmilag a XVIII. század végétől Napóleon oroszországi hadjáratáig terjedő időszak társadalmi és kulturális életéről adott képet, formailag pedig szakított a lengyel történelmi regény sienkiewiczi hagyományaival. A regényből Andrzej Wajda A légió címmel forgatott filmet 1965-ben. A társadalmi kérdések iránti fogékonyságáról, a lengyel tájhoz való kötődéséről, a nemzeti tragédiák lírai átéléséről tanúskodó, költői magasságba emelt prózájában - a realizmus követelményének alárendelve - egy átmeneti kor sokféle tartalmi és stílusjegyét ötvözte egybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap