Megkezdődik a négyek bandájának a pere
2004. szeptember 13. 12:06
Pekingben 1980. november 20-án megkezdődött a `négyek bandá`-jának pere. A négy kommunista vezetőt 1981. január 25-én halálra ítélték. Pekingben 1980. november 20-án megkezdődött a `négyek bandá`-jának pere. A csoport a kínai kommunista párt vezetőségének legszélsőségesebb frakciója volt, amely Mao felesége, Csiang Csing köré tömörült. Ôk (Csiang Csingen kivül Csang Csun-csiao, Vang Hung-ven és Jao Ven-jüan) kezdeményezték a Mao által elindított `kulturális forradalom` legvadabb kilengéseit. Négy héttel Mao halála (1976. szeptember 9.) után letartóztatták és `ellenforradalmi felforgatás` vádjával 1981. január 25-én halálra ítélték őket, majd később az ítéletet életfogytiglanra változtatták. Csiang Csing esetében - kétévi próbaidő után - életfogytiglani szabadságvesztésre enyhítették a büntetést. A Mao-özvegy önkezével vetett véget életének 1991-ben, az `előkelő foglyoknak` fenntartott pekingi Csincseng fegyházban. Csang Csun-csiao volt miniszterelnök-helyettes 1983-ban már `csak` 18 évi börtönt kapott és 1998-ban egészségi állapotára való tekintettel szabadlábra helyezték. 2005-ben meghalt. Vang Hung-ven egykori pártelnök-helyettest később életfogytiglani börtönre ítélték, 1992-ben meghalt. Jao Ven-jüan, a `négyek bandájának` utolsó élő tagja, a Kínai Kommunista Párt egykori propagandafőnöke 1996-ban szabadult, húszévi börtön után. Csang Csun-csiao 2005. április 21-én hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.