Le Corbusier

1887. október 6-án született a svájci La Chaux-de-Fonds-ban Charles-Édouard Jeanneret néven, aranyművességet és iparművészetet tanult. Tanára irányította az építészet felé, első megbízását is tőle kapta. Megtanulta a vasbeton lehetőségeit, majd 1907-11 közti utazásain felismerte a toszkán kolostorok közös terei és cellái közti kontrasztot, ezen alapult lakóépület-felfogása. Az ókori görög romokban s Palladio műveiben lelte fel a klasszikus arányokat, a mediterrán népi építészet a mértani formák sokaságára, a fény kezelésére s az épületek tájba helyezésére hívta fel figyelmét. Amédée Ozenfant festő indította el a tiszta geometriai formák felé, vele írta 1918-ban A kubizmus után című purista kiáltványt. Folyóirata, a L'Espirit Noveau a művészetet és humán tudományt ismertetve érvelt az új urbanisztikai, építészeti teóriák s a funkcionalizmus mellett.

Apai nagyanyja nevén, Le Corbusier-ként adta ki cikkgyűjteményét "Egy építészet felé" címmel. 1922-ben műtermet nyitott unokafivérével, akivel 1940-ig dolgoztak együtt. Az 1922-es Őszi Szalonon bemutatott közösségi lakóháza sok későbbi gondolatát tartalmazta, így híres öt alapelvét: a kertté alakítható tetőteraszt; a vázas szerkezetet s az így szabadon variálható alaprajzot; a szerkezettől független határoló falakat; az oszlopokon álló ház alatt átvitt zöldterületet; s a szabadon alakítható, szalagablakos homlokzatot. A lakásokat eltolt szintű nappali tér s kicsiny hálószobák alkották.

Első megépült munkája, a Bordeaux melletti, pessaci munkásváros szokatlan formái és színei nagy felháborodást keltettek, s hat évig lakatlan maradt. Le Corbusier a két háború közt igényes térformálású, funkcionális és aszketikus, egyedi házakat alkotott. A Népszövetség genfi székház-pályázatára tervezte első, historizáló formák nélküli, szigorúan funkcionális irodaépületét. Bár ez minden mai ENSZ-épület mintája, mégsem díjazták, mert rajzait tussal nem húzta ki. A konzervatív döntés a hivatalos építészet ellen hangolta, a közönség nevét a modernizmussal azonosította. Várostervein a napfény, a szabad terek és zöldterületek dominálnak, a járdákat és közutakat elválasztotta, a lakókat magasházakban helyezte el.

Ronchamp

1930-ban jelent meg Megjegyzések az építészet és várostervezés jelen állapotáról című írása. Orosz konstruktivistákkal került kapcsolatba és 1929-ben megnyerte a moszkvai Centroszojuz-épület pályázatát, ez 1935-re valósult meg. Ekkor épült párizsi Üdvhadsereg-palotája és diákháza, itt élt először a nyersbeton plasztikai hatásával. A 30-as években készültek Algír, Sao Paolo, Antwerpen, Stockholm, Barcelona, Genf, Rio de Janeiro, Buenos Aires rendezési tervei, tervezett egy algériai múzeumot is. A háború alatt a meg nem szállt országrészben festett és írt, ekkor dolgozta ki modular-elméletét, ez az építészet elemeit igazította az emberi test arányaihoz. 1946-ban de Gaulle francia államfő révén végre építész-oklevelet kapott. A háború után készítette Saint Dié és La Pallice-Rochelle újjáépítési terveit, a lakosságot néhány magasházba helyezve el, s bár terveit nem fogadták el, azok az új építészet kánonjává váltak.

Felkérték a New Yorki ENSZ-székház bírálóbizottságába, bár vállalta volna a tervezést is. A francia kormány nagy lakókomplexum tervezését bízta rá, itt valósultak meg elképzelései a közösségi építészetről. A 18 szintes marseille-i Unité d'Habitation-ban 1800 lakó 23 különböző, kétszintes lakásban kapott helyet. Két belső utcájáról üzletsor, iskola, szálloda nyílik, a tetőn tornaterem, bölcsőde, óvoda s szabadtéri színház van. Franciaországban három ilyen egység épült, s készült hasonló Nyugat-Berlinben is.

Híres ronchamp-i kápolnájánál feláldozta a funkcionalizmust a látvány kedvéért, vastag, íves falaival és nagytömegű, lendületes tetejével e különleges térplasztika minden oldalról más képet nyújt, kis, színes ablakain az áttörő fény misztikus belső megvilágítást ad. A Lyon melletti La Tourette rendház szigorúbb, betonerődként hat, ablakai speciális, "zenei" ritmusban követik egymást. 1951-ben az indiai Pandzsáb fővárosában, Csandígarban mint építési tanácsadó realizálta városléptékű elképzeléseit, a helyi tradíciótól elszakadva tervezte meg az Igazságügyi Palota, a Tartományi Gyűlés és a Titkárság épületeit. Jellemzőik a fényvetős ablakok, plasztikus homlokzatok, nyersbeton felületek és óriási rámpák. 1960-ban építette a tokiói Nyugati Művészet Múzeumát, majd a frankfurti művészeti központot, a milánói Olivetti-székházat, a strasbourg-i Kongresszusi Palotát, a bostoni Harvard Egyetem Képzőművészeti Központját s a brazíliavárosi francia követséget. Épületeit Lucien Hervé magyar-francia fotós fényképezte.

"Az építészet a hasznos dolgokon túl van. Az építészet megrázó arányok létrehozása nyersanyagokból. Az építészet elemei a fény és az árnyék, a fal és a tér" - vallotta. 1965. augusztus 27-én halt meg Cap Martinban.

(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)