2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Veszélyben a középkori iszlám palota

2005. augusztus 22. 11:00

Örökségvédelmi viták és mohó vállalkozók

A romokat 1911-ben fedezték fel, ám az ásatásokkal annak mindössze 10 százalékát sikerült feltárni és rekonstruálni. Nemrég azonban építkezési vállalatok házakat és lakóparkokat kezdtek építeni azon a területen, mely a középkori metropolisz nagyjából 90 százaléknyi érintetlen romjait rejti.

Esküvő a falak között

Vallejo szerint több komoly nehézséggel is szembenéztek az itt dolgozó régészek - mint például az erózió-, ám a legkomolyabb problémát mégis az illegális otthonok építése jelenti. A córdobai kormányzat is próbá tenni valamit az ügyben, és nagyjából 10 éve próbálja meg sikertelenül átvinni azt a törvényjavaslatot, mely a helyszínt megóvná a fejlesztési tervek káros hatásaitól. A kormányzati szóvivő persze rögtön cáfolta a régész szavait, elmondása szerint a házak a régészeti területen kívül épültek fel. Vallejo ezt csak annyival pontosította, hogy a védett területen 250 ház épült fel, és a kormányzat eddig semmilyen aktivitást nem mutatott, hogy megvédje a területet a jövőbeni fejlesztésektől.

Az itt dolgozó régészek szerint az európai iszlám örökség és a középkori arabok itt élőkkel fenntartott kapcsolatainak és kölcsönhatásainak területe a mai napig a történettudomány és a régészet mostohagyereke: ha végre ténylegesen az érdeklődés középpontjába kerülne, akkor felértékelődhetne a romvároshoz hasonló területek értéke is, így pedig könnyen megszülethetnének az ezt védő törvények.

Vallejo szerint legalább további száz évbe kerülne, mire az ásatásokat befejeznék, így ez több generáció régészeinek jelentene munkát. Azonban ezt gyorsan lehetetlenné tehetik az építkezések: "Ha nem teszünk valami azok ellen a házak ellen, sosem fogjuk megérteni igazán a város titkait" - mondta a régész.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár