Mégis malária végzett Nagy Sándorral
2005. augusztus 16. 13:30
Egy brit történész szerint az emberiség történelmének egyik legnagyobb hadvezérét egy végzetes szúnyogcsípés ölte meg.
A forrásul szolgáló napló szerzője erythreai Diognetosz volt, aki Alexandrosz kíséretében a bejárt földek feltérképezéséért volt felelős. A napló egyik részlete leírást ad Sándor utolsó napjairól, leírva a tüneteket, melyek szinte teljesen megegyeznek a malária szimptómáival. "Ha elfogadjuk a napló leírását Nagy Sándor két hét alatt bekövetkező haláláról, akkor a továbbiakban nagyon nehéz elhinni a mérgezési-teóriákat" - mondta Chungg, aki eredményeit az Ancient History Bulletin következő számában teszi majd közzé.
"Tudjuk, hogy a malária lappangási ideje 9 és 14 nap közé tehető, és tudjuk, hogy halála előtt két héttel Nagy Sándor a Babilont övező ártereken hajózott. Az lehet tehát a legbiztosabb, hogy itt fertőződött meg, mert a történelemben - egész napjainkig - az emberek ilyen helyeken kapják el a maláriát". Ezt az elméletet Chungg szerint egy második forrás is megerősíti: olünthoszi Efipposz munkája ugyanis szintén megemlíti ezt a hajózást. Efipposz Egyiptomban kezdett Nagy Sándor mellett szolgálni, majd később lenyűgöző könyvet írt haláláról. Chungg szerint ez az egybeesés is azt mutatja, hogy az általa használt napló nem lehet hamisítvány: Efipposz naplója ugyanis a negyedik század vége után már ismeretlen volt.
Nagy Sándor i.e. 323 nyarán hunyt el Babilonban, és tavaly film készült az életéről, illetve több olyan könyv is megjelent róla, mely megmérgezését állította a középpontba. Az egyik szerint törvénytelen féltestvére és tábornoka, Ptolemaiosz mérgeztette meg, míg a másik szerint felesége, Roxána volt a tettes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap