2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Magántőkéből épül a berlini magyar intézet

2005. július 6. 11:42

Magántőkéből, harmincéves állami bérletfizetési kötelezettséggel épül föl a berlini Collegium Hungaricum.

A miniszter bejelentette, új épületbe költözik idén a varsói magyar intézet és a New York-i magyar kulturális központ is. Az előző költöztetése százmillió forintba kerül. Az utóbbiról pedig Orsós László Jakab igazgató elmondta, Manhattan Soho-negyedében egyterű irodát fognak bérelni, ahol kisebb koncerteket, esteket tarthatnak. A nagyobb rendezvényeket az amerikai nagyváros különböző épületeiben rendezik. Ilyen lesz szeptemberben a budapesti Bartók-hangverseny tengerentúli közvetítése, amely fényjátékkal egészül ki.

Jövőre egyébként Bartók-év lesz, az intézetek programjában, ezenkívül hangsúlyt kap a nyolcvanéves Kurtág György művészete, és az 1956-os forradalom évfordulója. Németországban magyar évadot rendeznek. Bozóki András hangsúlyozta: a magyar intézetek nem `emigrációs enklávék`, ahol régi dolgokra emlékeznek a kinti magyarok - noha erre is szükség van -, hanem a helyi lakosságot, főként a fiatalokat megcélzó intézmények, ahol érdekessé kell tenni Magyarországot.

A miniszter bemutatta az öt újonnan kinevezett intézetigazgatót: Petőcz Györgyöt (Brüsszel), Lázár Imrét (Delhi), Kraszatev Pétert (Pozsony), Varga Györgyöt (Prága) és Gordon Istvánt (Varsó). Bejelentette: a párizsi és a tallinni intézet vezetői posztjára pályázatot írtak ki, a beadási határidő július 28-án jár le.

A cikk a Népszabadságban

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár