A kápolnai csata

Sebestyén Sándornak a csata 150. évfordulóján felállított emlékműve

Magyar oldalról az 1849. januárban kinevezett új fővezér, a lengyel Dembinszky Henrik (Henryk Dembinski) véget akart vetni a honvédseregek három hónapja tartó visszavonulásának. Terve szerint összevont sereggel akart lecsapni a Pestről elcsalt osztrák hadvezér, Ferdinand Windischgrätz főerőire. Az osztrákok azonban a vártnál előbb érték el a Tarna völgyét, így a csatára Kápolnánál 1849. február 26-27-én mindkét fővezér számára váratlanul került sor.

A nagyobb meglepetés Dembinszkyt érte, aki csapatait még nem tudta összevonni: a főparancsnoksága alatt álló három hadtest kilenc hadosztályából (mintegy 35 ezer ember) mindössze négy állt a Tarna vonalán, 17 ezer katonával. Ráadásul nem tartózkodtak csapataiknál a hadtestparancsnokok sem, és mire a hadállás központját képező Kápolnára érkeztek, csak a kialakult helyzettel szembesülhettek. A Kálnál harcoló Szekulits István vezette hadosztály és a Kápolnánál küzdő Máriássy-hadosztály még tudta tartani hadállásait, de a Poeltenberg-hadosztály Kerecsend felé visszavonulásra kényszerült. A jobbszárnyon a Verpelétnél állomásozó Dessewffy-hadosztályt a háromszoros túlerőben lévő császári csapatok Franz von Schlik altábornagy vezetésével kiszorították. Röviddel azután, hogy Schlik Verpelétnél megkezdte a harcot, a magyar állás kulcsát képező Kápolna ellen egy császári gyalogosdandár indult rohamra.

A magyar ütegek tüze ellenére az ellenség áttört a Tarna hídján. Elűzésükre Dembinszky több ellentámadást rendelt el, ám azok nem jártak sikerrel. A főparancsnok ezután maga állt csapatai élére: az olasz legénységű 16. Zanini gyalogezred 2. zászlóalját vezette támadásra, melynek sikerült is behatolnia a faluba, de a házakból olyan golyózápor fogadta, hogy a roham ismét elakadt. Sőt, a császáriak bekerítették a zászlóaljat. Mire a lázadók csapatai letették a fegyvert, Dembinszky könnyebben megsebesült, mégis sikerült elkerülnie a fogságba esést.

Kápolna a császáriak birtokába került, a vereséget szenvedett magyar hadsereg a Tisza bal partjára vonult vissza. Windischgrätz jelentése alapján Ferenc József császár abban a hitben, hogy ezzel az ütközettel megsemmisítették a magyar ellenállást, március elején kiadta az olmützi (oktrojált) alkotmányt.

MTI