Földfoglalási hullám indult el Magyarországon
2004. szeptember 13. 12:06
Több hetes földfoglalási hullám indult el az országban, amely siettette az országgyűlés előtt fekvő kárpótlási törvény elfogadását. Ma még - csak sajtóanyagot és az átélők véleményét ismerve - nehéz pontosan megállapítani: miért nem volt képes a kormányzat az erősödő indulatokat korlátok között tartani. A parasztok döntést sürgettek, hiszen megígérték nekik a régi föld visszanyerését - és dolgozni szerettek volna. A pártok, a hivatalok érzékelték az elvárások politikai súlyát. Az viszont nem látszik még, hogy a politikai vezetés és az egyszerű emberek mennyire vették figyelembe: a 20. század végének Európájában nem lehet eredményesen gazdálkodni néhány katasztrális hold földön. A Földművelésügyi Minisztérium június 1-jei hivatalos adatai szerint az országban 330 ezer hektár szántóföld maradt a tavasszal megműveletlenül. Már 1991 tavaszán mind többen emelgették Esterházy Péternek még 1989-ben, az MDF-hez közel álló Hitelben megjelent cikkét. "És természetesen rehabilitálni kell Mindszenty hercegprímás urat is. De azt már nem kéne gondolni, hogy a XXIII. János pápa és Teilhard de Chardin ötvözete. Isten látja lelkem, nem ötvözete. És persze a pörben szereplő nagybátyámat is rehabilitálni kellene, herceg Esterházy Pált, egy füst alatt az édesapámtól is bocsánatot lehet kérni - szintén doktor -, hogy így, ennyire igyekeztek elcsellózni az életét, meg fog bocsátani, egy nagyvonalú ember, de azért csöndben mondanám (tessék nyugodtan beapplikálni a szaporodó platformtervezetekbe), hogy FÖLDET VISSZA NEM VESZEK!"
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt 09:54
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon 09:05
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap