Felújítják a pakisztáni Lahore erődöt
2004. szeptember 23. 13:05
Lahoreben felújítják a nagymogul királyság egykori fővárosának központját. Az UNESCO mellett NORAD norvégiai segélyszervezet és az amerikai Getty Alapítvány is beszáll az 1981 óta világörökségi védelem alatt álló erőd renoválásába.
Mughal-dinasztia |
A mughal vagy mogul elnevezés az apai ágon Timur Lenktől, anyai ágon Dzsingisz kántól származott muzulmán dinasztia- és birodalomalapító Babartól ered, akinek iszlám vallású harcosait nevezték mughaloknak azaz bátor mongoloknak a hinduk. Urdu nyelvük a hindusztáni nyelv arab jegyekkel írott változata. |
Dzsahangir fia, a Lahoreben született, nevéről a világ királyaként ismert Sah Dzsahan főként Delhiben építkezett: nevéhez fűződik a Vörös erőd és a Nagymecset. Az agrai erődben márványpalotát emeltetett, legkedveltebb felesége Mumtaz Mahal (a palota dísze) számára épült az agrai Tadzs Mahal és a lahore-i tükörpalota, a Shish Mahal.
Az utolsó nagy mogul uralkodó Aurangzeb (1658-1707) hatalma már az egész Hindusztáni-félszigetre kiterjedt. Ő építtette a Lahore erőd leghíresebb épületét, Pakisztán legnagyobb mecsetét, a Badshahi mecsetet, illetve a lahore-i erőd Alamgiri bejáratát.
A norvégiai NORAD (Norwegian Agency for Development Cooperation)
segélyszervezet 2004 novemberben a tervek szerint 500 ezer dollárt bocsát a
helyi pakisztán hatóságok rendelkezésére, melyet a világörökségi védelem alatt
álló 12 kapus erőd főbejáratának felújítására kívánnak költeni.
A NORAD
korábban 900 ezer dollárral támogatta az erőd területén található Shish
Mahal tükörpalota felújítását. Az amerikai Getty Alapítvány 75 ezer dollárt, az
UNESCO további 50 ezer dollárt szán a Shalamar Kert rendbetételére.
Lahore erődítménye és a benne található Shalamar kert illetve a tükörpalota 1981 óta szerepel az ENSZ világörökségi listáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.