Kína gyászolja vezérét, Mao Ce-tungot
2004. szeptember 6. 02:29
Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság államalapítója és a kommunista párt elnöke halott. A népköztársaság gyászolja `nagy kormányosát` és `öreg buddháját`, aki 85 éves korában, alig néhány hónappal régi harcostársának, Csou En-lajnak a halála után Pekingben meghal.
Mao 1893-ban Hunan tartományban, Saosanban született gazdag paraszt fiaként, az iskola és a tanítóképző elvégzése után 1918-1919-ben könyvtárosként dolgozott Pekingben, s ott került kapcsolatba a marxista eszmerendszerrel. 1921-ben, Sanghajban a kínai KP egyik alapítója. A következő években Mao síkraszállt azért, hogy a kommunisták és a Kuomintang egységfrontban harcoljanak a kínai egységért a militarista erők ellen. A Csang Kajsek-féle Kuomintanggal 1927-ben bekövetkezett szak0ts után Hunanban Mao vezetésével parasztfelkelés tört ki, de ez kudarccal végződött. A dél-kínai kommunista partizán- és tanácsmozgalom vezetőjeként szervezte 1934-1935-ben a "hosszú menetelést" Senhszi északi tartományba, ahol aztán kommunista hatalmi centrumot épített ki. A polgárháborúban a Kuomintang fölött aratott győzelem után Mao lesz az 1949-ben (december) újonnan alapított Kínai Népköztársaság vezető embere.
Mao, aki értett a tömegek (parasztok, diákok, értelmiségiek) lelkesítéséhez, szocializálást hajtott végre, kollektivizálta a mezőgazdaságot, majd az 1965-ben kezdődő "kulturális forradalommal" (1965. V. 16.) irtózatos terrorral igyekezett életidegen szocializmus-elképzelését a társadalomra kényszeríteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah
- Bűntudat helyet csak nosztalgiát érzett Uganda véreskezű diktátora, Idi Amin Dada
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó
- Meghibásodás miatt oldottak ki Kanada felett az amerikai atombombák
- Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
- Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után
- Félelmetesen közel került a világ az atomháborúhoz a kubai rakétaválság idején
- Börtönnel „jutalmazta” a róla szóló viccek terjesztőit Enver Hodzsa
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek 19:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát 17:05
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt 09:54
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon 09:05
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap