Pinokkió igazi kalandja
2011. július 13. 10:23
Egy új kutatás szerint a 130 évvel ezelőtt született Pinokkióban felbukkanó helyszínek nevei a valóságon alapultak.
Korábban
A mese egy toszkán falucskában, a Pisa és Firenze között elhelyezkedő San Miniato Bassóban játszódik, amelynek neve eredetileg Pinocchio volt – állítja Alessandro Vegni informatikus, aki felfedezését azután tette közzé, hogy a mesét egykorú térképekkel vetette össze.
A Carlo Collodi által 1881-ben befejezett történetet először egy olasz ifjúsági magazin hozta le folytatásokban, La Storia di un Burattino (Egy marionett története) címmel, majd két évre rá a Pinokkió kalandjai könyvben is napvilágot látott. A becslések szerint a Biblia után legtöbbször lefordított történet számtalan mesét, színpadi művet és filmet inspirált, köztük Walt Disney ismert animációs alkotását. A mostani felfedezés további részletekkel gazdagíthatja ismereteinket a mese genezisét illetően, persze ha elfogadjuk Vegni tézisét a Firenze melletti falucska eredeti nevével és inspirációs forrásával kapcsolatban.
„A falu 1924-ben kapta új nevét. A történelmi feljegyzések tanúsága szerint eredetileg Pinocchiónak hívták a települést, valószínűleg a közelben folyó patak után” – nyilatkozta Vegni. Szerinte bizonyos, hogy Collodi ismerte a falut: apja ismert szakács volt, s éveken keresztül a település mellett élt. 1825-ben, egy évvel Carlo születése előtt Firenzébe költözött, hogy ott Marquis Lorenzo Ginori Liscinek dolgozzon.
Vegni szerint Collodo nem csak felkereste San Miniatót, de számos emberrel is találkozott, akik a történet főszereplőinek megformálásában inspirálták őt. „Amikor Dzseppettó elnevezi kreatúráját, elmondja, hogy egy egész családot ismer: Pinokkió, az apa, Pinokkia, az anya, és Pinokki, a gyermek. San Miniato lakóit pedig vagy Pinocchinek, vagy Pinocchininek nevezték” – írja Vegni.
Vegni kutatása számos analógiára mutatott rá: ott van például a Casa Il Grillo (Tücsök Ház), amely az Osteria Biancára (White Inn) utal – itt áll egyébként az a kocsma, amely Vegni szerint a Vörös Rák Fogadót inspirálhatta, de a Fonte delle Fate (Csodák Mezeje), a Rio delle Volpi és két ház, a Rigatti is segített a névadásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.