Néró körül forgott egész palotája
2009. szeptember 29. 19:40 MTI
Néró palotájának, az i.sz. 1. században épült Arany Házának (Domus Aurea) ebédlőjét sikerült feltárniuk a régészeknek.
Korábban
Francoise Villedieu ásatásvezető régész bejelentette, hogy csapata részlegesen tárt fel egy kerek helyiséget. Az ebédlő folyamatosan forgott, imitálva a Föld mozgását, s ámulatba ejtve a császár vendégeit. Az archeológus közlése szerint a négyhónapos ásatások során csupán az ebédlő alapjait sikerült megtalálniuk. A helyiséget egy 4 méter átmérőjű oszlop tartotta.
A Domus Aurea Róma központjában az i.sz. 64. évi, az első keresztényüldözéseket kiváltó nagy tűzvész után kialakított épületegyüttes, amely a Palatinustól a Forum völgyén át az Oppius dombig húzódott. Építtetője Nero (i.sz. 37-68), akinek 35 méter magas szobra, a colossus a palota előterében állt. A palota építési újításaihoz tartozott a labirintusszerű alaprajz, a nyolcszög alakú terem pillérekkel.
A római írók szerint a palota mesés pompával volt berendezve, középpontjában az égboltozat mozgását jelképező kerek és állandóan forgó terem volt. A termek falait arany-, drágakő- és gyöngykagylóberakások ékesítették. A villaszerű épületegyüttest ligetek, tavak, kertek vették körül. A későbbi császárok a hivalkodó építményt átalakították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.