Visszakapja középkori arculatát Prága belvárosa
2008. április 15. 08:30
A Moldva-parti cseh metropolisz önkormányzata és az állam közös megállapodása alapján két éven belül megkezdődik a tér felső részét lezáró Cseh Nemzeti Múzeum felújítása.
Korábban
A mintegy három évre tervezett munkák értéke meghaladja a 10 milliárd koronát, s várhatóan komoly fennakadásokat fog okozni a belvárosi közlekedésben. Legkésőbb 2014-ben azonban a Vencel tér felső része, amelynek egyik központi eleme Szent Vencel közismert lovas szobra, a mainál sokkal nyugodtabb hely lesz, s a környék újra sétatérré alakulhat át, mint volt legutóbb a hatvanas években - mondta Filip Dvorák önkormányzati képviselő.
A Vencel tér-nemzeti múzeum projekt kapcsolódik a vasúti főpályaudvar (Wilson pályaudvar) tavaly megkezdett átfogó rekonstrukciójához. A főpályaudvart a hetvenes években újították fel és alakították át, azt követően, hogy elkészültek a helyi metróállomások. Azóta azonban állapota nagyon leromlott, tele van hajléktalanokkal, s ezért több mint három milliárd koronás befektetéssel újra átépítik, hogy megfeleljen a kor követelményeinek. A főpályaudvar és a Vencel tér közé újra visszatér a villamos is.
Ugyanakkor a következő években be kellene fejezni a Prágát körülölelő autópálya-gyűrű építését is, ami jelentősen csökkentené az észak-déli autópálya városon keresztüli forgalmát. Szakértői számítások szerint manapság naponta több mint 100 ezer gépkocsi halad át az észak-déli autópálya belvárosi szakaszán. A körgyűrű létrehozása után ez a felére csökkenne, ami az autópálya föld alá rejtésével együtt a mainál sokkal nyugodtabbá tenné ezt, a turisták által kedvelt városrészt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.