Felújítják a nőfaló bohém utolsó műtermét
2008. január 10. 09:00
Gustav Klimt osztrák festőművész (1862-1918) utolsó lakhelyét Heitzingben - Bécs központjától hét kilométerre nyugatra - eredeti módon felújítják.
Korábban
Barátjának, Egon Schiele festőművésznek (1890-1918) az volt a vágya és járt is utána, hogy a házat eredeti állapotában őrizzék meg, és a műteremben minden úgy maradjon, ahogy azt Klimt hagyta. Schielét 1918 októberében elvitte a spanyolnátha, így a házat 1923-ban eladták, a beköltözők emeletet építettek rá, a II. világháborúban a nácik vették birtokba, 1948-ban a háború előtti tulajdonos visszakapta az épületet, majd hat évre rá az osztrák állam tette rá a kezét. Általános iskolát működtettek benne, sőt hozzátoldottak egy részt.
Az iskola a 80-as évek végén kiköltözött az egykori Klimt-műteremből, de szerencsére nem rombolták le az épületet. A rekonstrukció során csak a toldalékokat bontják le, az eredeti, négyszobás épületet meghagyják és Klimt eredeti bútoraival rendezik majd be. Odavisznek egy nagy könyvszekrényt és egy ülőgarnitúrát, amelyet Josef Hoffmann, a Wiener Werksta:tte híres tervezője alkotott Klimt kívánsága szerint.
Egy textilműhely a jövendő Klimt múzeumnak szőnyeget sző Josef Hoffmann stílusjegyeivel. Egy japán gyűjtő kollekciójából olyan japán nyomatokat és afrikai szobrokat ad a stúdiónak, amelyek eredetileg Klimtéi voltak. A heitzingi házba költözik a Klimt-archívum is a Belvedere Galériából - olvasható a The Art Newspaper című lap internetes kiadásában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap