Önpusztító szekták ragyogása és bukása
2007. november 5. 20:00
"És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak" - olvashatjuk János utolsó evangéliumában.
Korábban
A keresztény kultúrában a kinyilatkoztatások döntő többsége természetesen a Jelenések Könyvéből meríti ötleteit - nem túl eredeti módon, de nagyon hatásosan. Az angyalok megfújják harsonáikat, a hét pecsét felnyitása során vérrel vegyült jégeső és tűz záporozik a földre, sáskahadak és skorpiók támadnak a rettegő emberiségre. Az iszonyatot az Apokalipszis lovasainak megjelenése tetőzi be.
A kisázsiai Montanus már i.sz. 156-ban kijelentette, hogy ő a megtestesült Szent Lélek, s hogy a mennyei Jeruzsálem hamarosan leszáll a földre, de tévedett. Később is akadtak olyanok, akik azzal akarták siettetni a Messiás második eljövetelét, hogy magukra vállalták ezt a megtisztelő szerepkört. A kritikus napok elmúltával azonban - a dolog természetéből fakadóan - a próféták korrigálni kényszerültek a világvége időpontját.
A modern messiások már kioltják a tévedés lehetőségét. Ennek leghatásosabb eszköze, ha a megjósolt vég előtt önkezükkel vetnek véget életüknek, és erre biztatják saját híveiket is. Így már senki nem marad, aki megkérdőjelezhetné isteni mivoltukat.
A cikk teljes terjedelmében a 2007. évfolyam novemberi számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap