Meghal Hanák Péter történész
2004. szeptember 13. 12:06
Kaposvárott született 1921. augusztus 9-én. 1945-48-ig a Pázmány Péter Tudományegyetem, 1947-48-ig a Római Egyetem hallgatója volt. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetében dolgozott, utóbb az újkortörténeti főosztály vezetője volt nyugdíjaztatásáig. 1953- 57-ig az ELTE újkori történeti tanszékének docense, 1980- 93-ig az ELTE bölcsészkarának tanára volt. Közben vendégtanárként előadott az amerikai Columbia, Yale és Rutgers egyetemen, valamint a bécsi és a bielfeldi egyetemeken. A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben választotta rendes tagjai közé. Széles körű történészi tevékenységének középpontjában a XIX-XX. századi magyar történelem, a dunai Monarchia sorsa, felbomlásának okai és következményei álltak. Főbb munkái: A magyar szabadságharc a Monarchiában, A Dunánál, Magyarország a Monarchiában, Jászi Oszkár dunai patriotizmusa, Polgári lakáskultúra és életmód a dualizmus kori Magyarországon, Magyarország története 1890-1918-ig. Történészi munkásságának elismeréseképpen kétszer kapta meg az Akadémiai Díjat. 1997 márciusában Széchenyi-díjjal tüntették ki `nemzetközileg is elismert történettudományi munkásságáért`. 1993-ban a Lengyel Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Mumifikálási lázban égtek az ókori egyiptomiak
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter
- Kalandfilmbe illő módon fedezték fel Tutanhamon sírját
- Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Széchenyi István egy mozaikcsalád élén 10:35
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap