Interaktív grundon golyózhatunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban
2007. október 9. 15:00
A Pál utcai fiúk című regény helyszíneit idézi fel és interaktivitásra ösztönzi a látogatókat az a kiállítás, amely "Éljen a Grund!" címmel október 11-én nyílik meg Budapesten.
Korábban
Az általános és középiskolás diákoknak, valamint tanáraiknak olvasási és múzeumpedagógiai feladatokat kínál a kiállítás. A szervezők ezzel is szeretnék felkelteni a fiatalok érdeklődését és kreativitásra ösztönözni őket. A 2008 augusztusáig megtekinthető kiállításhoz a regény kiadásának századik évfordulója apropóján további gazdag programot kínál az év során a PIM.
Molnár Ferenc 1878. január 12-én született Budapesten. Genfi jogi tanulmányait követően 1897-ben hírlapíró lett Budapesten. Megjelent egy novelláskötete, majd 1902-ben bemutatták első darabját, A doktor urat. Ezután szinte minden évben új darabbal jelentkezett, amelyeket a Vígszínház játszott, de külföldi színházak is műsorra tűzték műveit. 1907-ben mutatták be Az ördögöt, ugyanebben az évben jelent meg A Pál utcai fiúk, amit számtalan nyelvre lefordítottak, magyar-amerikai koprodukciós film is készült belőle.
Molnár Ferenc az I. világháborúban haditudósító volt, ebből az időből prózai kötetei maradtak fenn. Későbbi darabjai közül emlékezetes A hattyú, az 1924-es Üvegcipő, valamint az 1926-os Játék a kastélyban. 1939-ben harmadik feleségével, Darvas Lilivel a fasizmus elől Svájcba, majd Amerikába távozott. Az emigrációban csak emlékiratait és levelezését folytatta; 1952. április 2-án halt meg New Yorkban. Összes műve már 1928-ban, húsz kötetben jelent meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.