Antik abortusz avagy veszélyes megoldások

`Forralj fel ecettel két csésze egész finomra megtört lóbabot. Mikor félig megfőtt, adj hozzá csipetnyi aloét, ezzel főzd péppé, s azt egyenletesen kend a hasadra` - tanácsolja Galenus, az i.sz. 2. század nagy orvosa azoknak a nőknek, akik el akarnak vetélni. Kollégája, Soranus, a Traianus korabeli Róma legdivatosabb nőgyógyásza a vetélés előidézésére a hagyományosan alkalmazott mechanikus eszközök mellett gyógyitalok, kenőcsök, főzetek hosszú sorát ismerteti, kezdve a máig is használatos, híres petrezselyemfőzettel.

Aki pedig - mint mondani szokás - össze akarta kötni a kellemeset a hasznossal, jól tette, hogy ha nő volt, a célnak megfelelően kevert, fűszerezett fehérbort ivott, ha pedig férfi, akkor közösülés előtt növényi kenőccsel kente be a hímvesszőjét. A magzatelhajtást azonban nem ugyanúgy ítélték meg a társadalmi szokások, az állam, mint a korai orvostudomány vagy éppen a bajba jutott nők.

Az elvetélő nőt sok helyen úgy tekintették, mint a közösség időlegesen terméketlenné vagy hasznosíthatatlanná vált vagyontárgyát: Hammurapi - (i.e. 1792-1750), ez a birodalma érdekeit mindenekfölött állónak tartó államférfi - csak azzal a kézzelfogható kárral törődött, amely az államot érte, amikor megfosztották jövendő földművelőitől és katonáitól. A babiloni törvénykönyvek különbséget is tettek a vetélés megítélésében, más volt a büntetés, ha rabszolganő vetélt el, más, ha szolgálólány, és ismét másképp ítélték meg az előkelő nőt, ha megszabadult magzatától.

Az ókori világ magzatelhajtási technikái nem sokban tértek el a maiaktól. Nők sírjaiban mindenféle orvosi szerszámot, fogókat, különféle pesszáriumokat találtak; ábrázolásaik láthatók domborműveken, említik őket az ókori görög, hellenisztikus és római tudományos és irodalmi művek is.

A cikk teljes terjedelmében a 2007. évfolyam októberi számában olvasható!