Az Infecundin-sztori, 1967
2006. február 7. 19:30
Minden bizonnyal csak kevesen tudják, hogy az orális fogamzásgátlás alaptörténetében honfitársaink úttörő szerepet játszottak - írta Tischler János a Beszélőben.
Nem sokon múlott, hogy az első fogamzásgátló tablettát a hazai gyógyszergyártás megalapítójának, a hormongyártásban kiemelkedő tevékenységet kifejtő Richter Gedeonnak a budapesti vegyészeti gyárában állítsák elő az 1930-as évek végén, vagyis közel húsz évvel azelőtt, hogy a ma használatos fogamzásgátlók prototípusa feltűnt a piacon.
Richter ugyanis jó szakmai és baráti kapcsolatot ápolt az Innsbruckban, majd Bécsben élő Ludwig Haberlandt élettanprofesszorral, akivel közösen a teherbeesés elkerülésére utaló Infecundin néven humán fogamzásgátló tabletta előállítását tervezte. A végső kivitelezés azonban az értelmi szerző osztrák tudós korai halála és a második világháborút megelőző esztendők kedvezőtlen körülményei, főként az 1938-ban bekövetkezett Anschluss miatt meghiúsult.
A csaknem százszázalékos védettséget nyújtó, így az abortuszt elkerülhetővé tévő első fogamzásgátló tabletta, az Enovid 1960-ban jelent meg az Egyesült Államokban. A villámgyorsan elterjedő, termékenységük szabályozásának lehetőségét s a gyermekvállalás ideális időpontjának megválasztását a nők kezébe adó, egyúttal messzemenő társadalmi, egészségügyi, vallási, politikai problémákat és vitákat kiváltó `pill`1 atyjának az amerikai Gregory Pincust és munkatársait tartják.
Olvassa el a teljes történetet a Beszélőben>>>
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.