Közszolgálati történelem tévén és weben
2007. augusztus 13. 09:49
20 millió dolláros televíziós és webes multimédia tartalomfejlesztést indít az amerikai közszolgálati tévé az amerikai történelemről.
A 2005-ben elindított tartalomfejlesztési program olyan műsorterveket dolgoztatott ki a közszolgálati televíziók szerkesztőivel, amelyek `mérhetően javítják` a középiskolások történelemtudását. A tanárok, filmesek és tartalomfejlesztők bevonásával zajló munka eredménye 88 műsorterv volt, amelyből az amerikai közszolgálati tévé (PBS) hetet választott ki a próbaadás elkészítésére.
A 20 millió dolláros tartalomfejlesztés technológiai hátterét biztosító bostoni WGBH TV elnökhelyettese, Brigid Sullivan szerint a tizenéveseket ott lehet elcsípni, ahol éppen vannak, vagyis többnyire az új média világában.
Az egyik webes ötlet a "virtuális kongresszus" megrendezése, amelyben online együttműködés során a törvényhozó hatalom működését lehet megismerni. A "Flashback" nevű reality showban és a hozzá kapcsolódó online játékban az amerikai történelem legismertebb fordulatait lehet újrajátszani. Az "amerikai dinasztiák" című online szerepjátékban pedig történelmi figurákkal kerülnek virtuális kapcsolatba a diákok.
Az elkészült fejlesztéseket a PBS szakértői fogják értékelni a történelemtanítás pedagógiai szempontjai szerint, majd a legígéretesebb projekteket 2009-ben el is indítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.