Fogyasztói bojkott vívta ki a rabszolgaság felszámolását

A rabszolga tulajdonosokat már kárpótolták

Anglia, mint a világ műhelye a nemzetközi rabszolga-kereskedelem hatodát kitevő 3,25 millió afrikai rabszolgát kapta megtermelt áruiért cserébe. A nyugat-indiai és amerikai ültetvényekre szállított embertömeg életben maradt része alapozta meg a szigetország 19. századi gazdagságát. A rabszolgaság története számos vonatkozásban máig ismeretlen, ugyanakkor mindenki számára jól látható és érzékelhető. Jelen van minden nagy angliai épületben: az ipari forradalom gyáraiban, a malmokban és raktárakban, az impozáns kereskedőházakban, templomokban, bankokban. A Bank of England és a Barclay eredete éppúgy a rabszolgaságban gyökerezik, mint a National Gallery, a Parlament, vagy London dokkjai, Bristol és Liverpool városi látképe. S ott van a mindennapi fogyasztási cikkekben is: a cigarettában, a kávéban és a cukorban.

Megemlékezések a Föld körül: kiállítás Fokvárosban

A rabszolgaság jelensége a 18. századi hétköznapi britek számára azonban korántsem volt közismert. Az emberek csak annyit láttak, hogy bizonyos termékek elhagyják London, Bristol, Liverpool, Lancaster és Whitehaven kikötőit, majd néhány hónap múlva más áruk érkeznek ugyanoda. A kegyetlen "köztes szakaszt", amikor a rabszolgákat Nyugat-Afrikából Nyugat-Indiába szállították, senki sem emlegette.

Nem csoda hát, hogy az életét a rabszolga-kereskedelem eltörlésének szentelő abolicionista Thomas Clarksonnak 35 ezer mérföldet kellett megtennie lóháton, hogy meg tudja írni a történetet. 20 ezer tengerésszel beszélt, hogy bizonyítékot szerezzen a döntéshozók meggyőzésére, akik közül a legbefolyásosabb William Wilberforce volt. A két férfi 1787 elején találkozott egymással Kestonban (Kent) egy magánvacsorán. Az est végére Wilberforce, parlamenti képviselő, támogatásáról biztosította Clarksont.

Az idei "Wilberfest" azonban figyelmen kívül hagyja a történet nagy részét. Miközben ugyanis Wilberforce reformját méltatják, elsiklanak az afrikai és angol munkások szerepe fölött. Nem említik meg, hogy a rabszolga-kereskedelmet azért lehetett eltörölni, mert gazdasági és politikai szempontból is ez volt ésszerű, és hogy a rabszolgaság megszűntével nem a rabszolgák kaptak 20 millió fontnyi kártalanítást, hanem a tulajdonosaik. "Nem történt igazi bocsánatkérés, csupán sajnálkozás. A nyugat-indiai rabszolgalázadások szerepe sem kapott megfelelő elismerést. Ha valakinek hat hüvelyknyi mélyen a hátába vágnak egy kést, majd két hüvelykkel visszahúzzák, az már elég ok az ünneplésre?" - tette fel a kérdést Dr. Hakim Adi, afrikai történelemmel foglakozó oktató a Middlesex Egyetemen.

A királynő is emlékezett

Az 1807-es rabszolga-kereskedelmet eltörlő törvény előtt pár évtizeddel az afrikaiak már sikerrel agitáltak a szabadságuk mellett. Ennek csúcspontját Lord Mansfield 1772-es ediktuma jelentette, amely engedélyezte az afrikaiaknak, hogy Angliába menjenek, és szót emeljenek a rabszolga-kereskedelem ellen. Magukat "Afrika fiainak" nevezték, és köztük volt Olaudah Equiano és Ottobah Cugoano is, akik legalább olyan fontosak, mint az angol abolicionisták. Equiano öt év alatt beutazta Angliát, részleteket olvasott fel önéletrajzából, amelyben részletesen leírta a rabszolgaszállító hajókon és az ültetvényeken uralkodó rettenetes viszonyokat.

Birminghamben beszédei közvetlen hatással voltak a helyi rabszolgaellenes mozgalom tagjaira, mint például Joseph Sturge, Josiah Wedgwood és Erasmus Darwin tevékenységére. De Birmingham nem csak erről volt nevezetes: itt készítették a lábvasakat és a fegyvereket, amelyek a kereskedelem hatékonyságát növelték.

1. A rabszolga tulajdonosokat már kárpótolták
2. Erkölcsi kötelesség a kegyetlenségnek ellenállni
3. Kulturális ösvény a rabszolgaság nyomában