Meghal Miroslav Krleza horvát író
2004. szeptember 13. 12:06
Zágrábban született 1893. július 7-én. A budapesti Ludovika Akadémián tanult. Az I. világháborúban közlegényként harcolt, 1917-ben leszerelték. Ezután Zágrábban, illetve Belgrádban élt, a Plamen, a Knjizevna Republika, a Danas és a Pecat című folyóiratok szerkesztője volt. A II. világháború kezdetén, a `független` Horvát Állam kikiáltása után, 1941-ben letartóztatták, műveit elkobozták. 1945 után jelentős pozíciókat töltött be Jugoszlávia irodalmi és tudományos életében; a Republika és a Forum című folyóiratok szerkesztőségi tagja, a Jugoszláv Lexikográfiai Intézet igazgatója, a Jugoszláv Enciklopédia főszerkesztője volt. Mindhárom műnemben klasszikusnak számít hazájában, életműve a XX. századi világirodalomban is nagy jelentőségű. Drámaírói pályája a szimbolizmus és az expresszionizmus jegyében indult, e korszakának kiemelkedő drámája a Búcsú. Legismertebb - és már szinte klasszikusnak számító - műve a Glembay család történetét feldolgozó ciklusa. Híres az Európa ma című esszégyűjteménye. Adyról írott esszéje kiemelt helyet foglal el életművében és az Ady-tanulmányok sorában egyaránt. Prózájában fontos szerepet kaptak háborús témájú novellái, illetve művészregénye, a Filip Latinovics hazatérése. Hatott rá Petőfi költészete is, Az apostol című művét horvátra fordította. Összes műveit az egykori Jugoszláviában 52 kötetben adták ki, s könyveit közel 40 nyelvre fordították le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona 08:20
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer tegnap
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky tegnap
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei tegnap
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? tegnap
- Kire mondták először: First Lady? tegnap
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban tegnap
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” tegnap