Rekordáron kelt el a 150 éves whisky
2006. december 4. 15:00
Közel 15 ezer fontért, vagyis több mint 5,6 millió forintért adtak el a Bonhams londoni árverésén egy palack whiskyt. Az italkülönlegesség a 19. század közepétől apáról fiúra szállt egy ír családban.
Korábban
Némi fenntartásra ad azonban okot, hogy a szokásosnál valamivel kisebb palackot teljesen megtölti a sápadt arany színű ital, ami a Bonhams illetékese szerint rendkívül ritka ilyen régi párlatok esetében - ezért nem is vállalt kezességet arra, hogy nem később került az üvegbe a whisky.
Az öreg Glenavon a világ egyik legöregebb whiskys palackjaként igen élénk érdeklődést váltott ki a ritka italok gyűjtőiből, akik valóságos licitpárbajon mérkőztek meg az "antik" nedűért. Ennek fényében nem csoda hát, hogy a palack az eladási ára jócskán túlszárnyalva az 5-10 ezer fontos előzetes becsléseket, azoknak körülbelül a duplájáért kelt végül el.
Richard Harvey, a Bonhams európai italaukcióiért felelős igazgatója elmondta, egyre nagyobb igény, érdeklődés mutatkozik a kicsit is különleges whiskykért. Az aukciósház vezető munkatársa ugyanakkor hozzátette, a most eladott palack eladási ára a whisky méretét tekintve mindenképpen rekordnak számít.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap