2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elsüllyed a Britannic gőzhajó

2004. szeptember 13. 12:06

A Titanicnál is nagyobb, elsüllyeszthetetlennek tartott luxushajót 1914-ben bocsátották vízre. Az eredeti tervek szerint - éppúgy, mint a Titanic - az angliai Southampton kikötőjét New Yorkkal összekötő járat három luxushajójának egyike lett volna, ám még próbaútja előtt kirobbant az első világháború, s a kormány a járművet lefoglalta, majd sebtében kórházhajóvá alakították át. A Britannic végzetes útján negyedik alkalommal szállított sebesülteket Angliába, amikor, Lézvosz szigete felé haladtában, robbanás rázta meg a hajótestet, és az óriás süllyedni kezdett. Harminc ember meghalt, ezerszázat azonban sikerült kimenteni. A robbanás okát máig homály fedi. A történészek szerint lehetséges, hogy a Britannicon nemcsak a szövetséges hatalmak sérültjeit kezelték, hanem fegyvereket és más hadianyagokat is szállítottak. Az 1976- ban a világhírű francia tengerkutató Jacques Cousteau által megtalált hajót 1977-ben a brit kormány eladta egy magánszemélynek, akitől Simon Mills történész vette meg a tulajdonjogot, hogy feltárhassák a titkot. A kutatást 1998-ban kezdték meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár