Politikusok is szerepeltek a Stasi-jelentésben
2006. július 17. 16:00
Neves, még élő, vagy már elhunyt politikusok is szerepelnek azok között, akiket az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium (Stasi) nem hivatalos munkatársakként tartott nyilván.
Korábban
Marianne Birthler és a Stasi-akták
A Der Spiegel hírmagazin legújabb számában megjelent értesülés szerint "forrás" volt Willy Brandt és Helmut Schmidt szociáldemokrata kancellárok, Björn Engholm, a szociáldemokrata párt egykori elnöke, de Franz Josef Strauss, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) volt vezetője is. Az illető politikusok a Nem Hivatalos Munkatársak Munkadossziéval (Inoffizielle Mitarbeiter mit Arbeitsakte - IMA) kategóriába tartoztak.
Mindezt egy valószínűleg már a hónap végén napvilágra kerülő jelentés tartalmazza, amely az 1969 és 1972 között működő nyugatnémet Bundestag (parlamenti alsóház) 43 képviselőjéről állítja, hogy vagy szándékosan ápoltak kapcsolatot a keletnémet biztonsági szervekkel, vagy tudtukon kívül váltak "Stasi-alanyokká". A publikáláshoz az érintett politikusoknak is hozzá kell járulniuk.
A 43 érintett honatya közül 30 a szociáldemokrata (SPD) frakció tagja volt, tíz tartozott az uniópártok (CDU/CSU) frakciójához, három pedig liberális (FDP) képviselőként ült a Bundestagban. Közülük ötről, például a szociáldemokrata Karl Wienandról, évek óta tudott, hogy elkötelezte magát a Stasival való együttműködés mellett. Mindez abból a Rosenholznak nevezett mikrofilmes adatbázisból derült ki, amelyet az 1989 őszi keletnémet vértelen forradalom idején szereztek meg az amerikaiak, s amelyet 2003-ban visszaszolgáltattak a németeknek.
Marianne Birthlert, az egykori Stasi irataival foglalkozó intézmény vezetőjét az a vád érte, hogy visszatartotta a jelentést, mert 2005 őszén ismét a Stasi-hagyatékot gondozó hatóság élére akart kerülni. Ez pedig csak a Bundestagban helyet foglaló pártok jóváhagyásával volt lehetséges.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.