Budapesten tanácskoztak a mindennapi holokausztról
2006. május 26. 11:30
Mindennapi Holokauszt címmel mutatkozott be az a magyar projekt, amelyet a három napos nemzetközi Task Force konferencia résztvevőinek mutattak be Budapesten - tájékoztatta az MTI-t Papp Ágnes szociológus, a projekt vezetője.
A Mindennapi Holokauszt projekt - tudományos címén `A vészkorszak nyomai az épített környezetben és az emberi emlékezetben` - a holokauszt budapesti helyszíneinek épület-és lakótörténetét vizsgálja szociológiai, szociálpszichológiai, építészeti és történettudományi módszerekkel. A program ezen kívül nemzetközi összehasonlító vizsgálatot, sajátos oktatási programot, különböző rendezvényeket, interaktív honlapot, a helyszínek történetét képekkel bemutató történelmi képeskönyvet és dokumentumfilmet foglal magában. A konferencia ideje alatt látható kiállítás a program céljai és támogatói mellett szemelvényeket mutat be a kutatás során eddig már megismert helyszínekből. A konferencia résztvevői tájékoztatókat is kaptak, valamint meghallgathatták Papp Ágnes előadását is.
"A program három évvel ezelőtt indult, és a finanszírozás figyelembe vételével folyik. Ahhoz, hogy megvalósítsuk, megfelelő anyagi támogatásra van szükség" - mondta Papp Ágnes. Célja, hogy a program végére a budapesti holokauszt helyszíneit a helyi közösségekkel együtt, velük egyeztetett módon emlékezzenek a hatvan évvel ezelőtt történtekre.
"Magyarországon temetetlen a múlt, a közösség nem nézett szembe a holokauszt korában elkövetett bűnökkel, és a tisztázás hiánya újratermelheti és mindennapjaink részévé teheti az egykori borzalmakat. A rendszerváltás sem törte meg a hallgatás öt évtizedét. A Mindennapi Holokauszt projekt ezt a szembenézést szeretné elősegíteni azzal, hogy felkutatja és bemutatja a budapesti terror helyszíneit és történetüket 1944-től napjainkig. Azt a több ezer épületet, amelyekben a holokauszt megtörtént, és amelyek legtöbbjén egyetlen apró jel sem emlékeztet a múltra, sőt többnyire maguk az ott lakók sem tudnak róla" - olvasható a projekt kiállítási tablóján.
A Task Force egy olyan szervezet, amely nyolc évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy összefogja és elősegítse a holokausztra való emlékezést nemzeti és nemzetközi szinten, a téma kutatását és oktatását. A 24 országot tömörítő szervezetnek minden évben más tagország az elnöke, idén Magyarország a soros. A Task Force május 21-25. között tanácskozik Budapesten. A szervezetbe tömörült államok mindegyike tagdíjat fizet, ebből az alapból pályázati úton lehet pénzt kapni a holokauszt oktatását segítő programokra.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap