Megdőlhet az eddigi Munkácsy-rekord
2006. április 19. 08:30
Botránnyal indult és új hazai rekorddal zárulhat a tavaszi műtárgyárverési szezon. A Belvedere Szalont ért hamisítási vádak után a legtöbb figyelem most a Mű-Teremben kalapács alá kerülő Csontváry-képet övezi - írta a FigyelőNET.
A Nagyházi Galéria március elején alacsony árakkal és 19-20. századi grafikákkal és festményekkel kezdte a tavaszt. A háromnapos árverés második és harmadik napján a Képcsarnok Vállalatnál dolgozó Rolkó Istvánnak grafikákból, festményekből, bútorokból, szőnyegekből és könyvekből álló gyűjteménye került a kalapács alá. Az első nap során a 241 tételnek csupán a fele iránt mutatkozott érdeklődés. A legmagasabb leütési áron Molnár C. Pál Angyali üdvözlet című festménye cserélt gazdát: 360 ezer forintos kikiáltási árról indulva 950 ezer forinton kelt el. A Rolkó-gyűjteményt alkotó 608 tétel közül a 2,6 millió forintról induló Mednyánszky László Vízparti táj című munkája vitte el a prímet. A festmény licitje végül 4,2 millió forinton állapodott meg. A háromnapos árverés végén a Nagyházi Galéria több mint 76 millió forintos összeleütést könyvelhetett el.
Igen eseménydúsan indult a tavaszi szezon a hazai műkincspiac számára. Március végén a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium megalapította a Műtárgyvédelmi Információs Irodát, amely a műgyűjtemények, műtárgyak biztonságának a növelését, valamint az illegális műkereskedelem visszaszorítását tűzte ki célul. Két nappal a Belvedere Szalon április 1-jére meghirdetett aukciója előtt - hamis képek árverezésének vádja alapján - öt Rippl-Rónai-festményt foglalt le a rendőrség a galériában, amelyből csak kettőt adott vissza az aukcióra.
Miközben pedig egyes galériák javában árvereznek, addig a legnagyobbak csak nemrég zárták le a nagy tavaszi megmérettetésre felvett aukciós anyagot.
A teljes cikk a FigyelőNET oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap