150 éve ért véget a krími háború

A 19. század közepére `Európa beteg embere`, az Oszmán Birodalom egyre gyengébb lett. Amikor 1852-ben Abdul Medzsid szultán elismerte a a görög keleti egyház tulajdonjogát a jeruzsálemi szent sírra, az orosz Menysikov herceg biztosítékként azt követelte a Portától, hogy Oroszország védnöki jogát is fogadja el az egyház fölött. Miután a szultán elutasította az orosz ultimátumot, I. Miklós cár 1853 januárjában parancsot adott a török vazallus dunai fejedelemségek, Havasalföld és Moldva megszállására, erre 1853 júliusában került sor. A cár akcióját a status quo fenntartásában érdekelt európai nagyhatalmak nem támogatták, a franciák pedig a palesztinai szent helyek katolikus védnökségére is pályáztak, az orosz ortodoxokkal szemben. A Habsburg Monarchia az 1849-es magyar beavatkozás miatt nem szállt szembe az oroszokkal, a fegyveres semlegességet választotta.

A háború pillanata: életkép a Krímből

Törökország 1853 októberében hadat üzent, Omer pasa hadai átkeltek a Dunán. A törökök 1853 októberében Kis-Ázsia felől 65 ezer fővel orosz területre nyomultak, de visszaverték őket, majd a kaukázusi népek lázadását leverő oroszok fokozatosan behatoltak Törökországba, s 1854 nyarán tönkreverték a törököket. A Nahimov tengernagy vezette orosz flotta 1854 januárjában a Fekete-tengeri Szinope mellett megsemmisítette a törököket, de a tengerszorosokat nem tudta megszállni,mert ebben egy brit-francia hajóraj megakadályozta. A cár a bécsi konferenciára békülékeny nyilatkozatot küldött, de a nyugati hatalmak négypontos követelését elutasította, mire 1854 márciusban Nagy-Britannia és Franciaország nyíltan a törökök mellé állt és hadat üzent Oroszországnak.

Az oroszok védekezésre kényszerültek: több vereség után 1854 júliusában kivonultak a fejedelemségekből, ahová osztrák csapatok érkeztek. Szeptember 14-én 15 ezer brit és 40 ezer francia katona szállt partra a Krím-félszigeten, előrenyomulásukat az orosz parancsnoknak nem sikerült feltartóztatnia. A háború a Balti tengerre is kiterjedt, 1854 tavaszán egy francia-brit hajóraj megostromolta és augusztusban bevette Bomarsundot.

Októberben kezdődött Szevasztopol ostroma, a fontos flotta-támaszpont felmentésére érkező orosz erők Balaklavánál, majd novemberben Inkermannál is kudarcot vallottak. A védők súlyos veszteségeket szenvedtek, de az expedíciós erők sem tudták a győzelmet kicsikarni. Miután a kitörési kísérlet kudarcot vallott, s francia kézre került a védelem kulcspontja, a védők felrobbantották az erődöt, hajóikat elsüllyesztették és kiürítették Szevasztopolt. Ugyanakkor a kaukázusi fronton az oroszok kerültek előnybe, 1854 végén bevették Karsz erődjét. 1855 elején a szövetségesekhez szárd-piemonti csapatok is csatlakoztak, annak reményében, hogy a béketárgyalásokon felvethetik az olasz egység ügyét. Februárban a cár leváltotta a főparancsnok Menysikovot, majd három nap múlva meghalt, utóda fia, II. Sándor lett.

A háború értelmetlensége: a könnyűlovasság támadása, Balaklava

A kilátástalan és céltalan háborúnak az 1856. március 25-30. közt rendezett párizsi kongresszuson vetettek véget. A párizsi béke helyreállította az 1853 előtti határokat, de az oroszoktól elvették és Moldvához csatolták Dél-Besszarábiát. A Dunát az összes nemzet hajói előtt megnyitották, kimondták a Fekete-tenger és partvidéke semlegességét (ez 1871-ig volt érvényben), s valamennyi ország hadihajói elől újra elzárták a tengerszorosokat. A nagyhatalmak garantálták Törökország határait s védnökséget vállaltak az ottani keresztények felett.

A békével új hatalmi helyzet alakult ki: Anglia és Franciaország közeledett egymáshoz, a kontinensen a franciák teret nyertek az oroszok rovására, ám ennek ellensúlyozására Poroszország kezdet közeledni Oroszországhoz. A háború nagy presztízsveszteséget jelentett az Orosz Birodalomnak, amely elvesztette 1815 óta tartó európai hegemóniáját, s nyilvánvalóvá vált gazdasági elmaradottsága. Ausztria felemás magatartása miatt szövetségesek nélkül maradt, ez hozzájárult 1859-66 közti vereségeihez s az olasz és német egység létrejöttéhez.

A krími háború a 19. század közepének nagy nemzetközi konfliktusa, egy kis világháború volt, amely két kontinensre, több tengerre terjedt ki, s Európa majd minden számottevő hatalma belesodródott. Ez volt a hadtörténet első állóháborúja, amelyben mindkét fél negyedmillió embert vesztett, főleg járványok miatt. Itt kezdődött Florence Nightingale sebesült-gondozó tevékenysége, ami a Vöröskereszt megalapításához vezetett - s ez volt az első olyan háború, amelyről a tudósítók a távíró révén azonnal beszámolhattak.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)