Meghal Bill Haley, amerikai rockénekes
2004. szeptember 13. 12:06
Tizenéves korában már country dalokat énekelt. 1949-ben az egyik pennsylvaniai rádióállomásnál disc jockey-ként dolgozott. Rövidesen saját zenekart alakított előbb The Saddlemen, majd 1952-ben Comets (Üstökös) néven. Egy évvel később jutottak fel először az amerikai slágerlistára a `Crazy Man Crazy`-vel. 1954. április 12-én, New Yorkban vették fel a `Rock Around The Clock`-ot, mely felvételből 25 millió példány fogyott el. Sokan ezt a napot tartják a rock and roll születésnapjának. Fergeteges kísérőzenekarával a legsikeresebbek közé tartozott a műfaj történetében. Legismertebb slágereik voltak: Shake, Rattle and Roll, Mambo Rock, ABC Boogie, See You Later Alligator, Razzle Dazzle, Rock a Beatin-boogie, Burn The Candle. Az 1960-as években visszavonult, majd az 1968-as rock and roll nosztalgia idején újra aktivizálta magát és csapatát. 1972-ben fellépett a Wembleyben, a nagy rock and roll találkozón. Szerepeltek Magyarországon is A régi idők rock zenéje című filmben. A rock and roll nagy ötösfogatából küllemre ő volt a legszürkébb alak, nem lengték körül szex és adóbotrányok, nem számított a nők bálványának. Rajongói szerint ez utóbbinak köszönhette, hogy pályatársai közül sokakat túlélt. A betegség végül leverte lábáról, kikopott a köztudatból. 1981-ben bekövetkezett halála azonban ismét keresetté tette lemezeit.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![Közel-Kelet](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/80.jpg)
Közel-Kelet
- Rengeteg balszerencse övezte a III. keresztes hadjáratot
- Hatalmas környezeti katasztrófával járt az öbölháború
- Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
- Európaiként az elsők között tette meg a mekkai zarándoklatot Germanus Gyula
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” 14:20
- 10 érdekesség Budapest ostromáról 09:56
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése 08:20
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap