Bíróság dönthet Jézus létezéséről
2006. január 10. 11:00
Létezett-e Jézus vagy nem? A kérdés nem egy hitvita tárgya, hanem egy polgári peré, amelyet két egykori iskolatárs vív egymással az olaszországi Viterbo bíróságán.
A felperes szerint ugyanis az egyház Jézus alakját egy i.sz. I. századbeli, a rómaiak ellen küzdő zsidó harcos, Gamalai János személyére építette fel. Cascioli könyvet is írt e témában Krisztus meséje címmel, amelyben leszögezi: Jézus, mint történelmi személy, nem létezett. Righinek most ennek ellenkezőjét kell bebizonyítania.
Righit nagyon elkeseríti Cascioli acsarkodása, elvégre hasonló gondolkodású srácok voltak, más kérdés, hogy később mindketten más utakra léptek. De azért felveszi a kesztyűt, és állítja: számos bizonyítéka van Jézus létezésére, köztük történelmi szövegek. Megpróbálta ugyan a viterbói bírót rávenni, hogy ejtse az ügyet, de nem sikerült. Ezzel azonban a törvény őre került kínos helyzetbe, mert neki kell eldönteni a két marakodó öreg között, hogy létezett-e a kereszténység megalapítója. Cascioli mindenesetre tudja, hogy az esélyek nem mellette szólnak egy katolikus Olaszországban. "Isteni csoda lenne, ha én győznék" - mondta az ateista, paradox derűvel.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap