A francia egyház érvényteleníti Napoléon és Joséphine házasságát
2004. szeptember 13. 12:06
Joséphine hat évvel volt idősebb Bonaparte Napoléonnál. A polgári házasságot 1796. március 9-én kötötték meg Párizsban. Az okmányon a nő négy évet tagadott le az életkorából, Bonaparte pedig - bizonyára lovagiasságból - tizennyolc hónappal vallotta magát idősebbnek. Amikor Bonaparte 1804-ben Franciaország császára lett, s megkoronázta Joséphine-t is. Szinte percekkel a koronázás előtt - a szertartáson személyesen jelenlevő VII. Pius pápa diszpenzációjával - megkötötték az egyházi házasságot, tanúk nélkül, Joséphine szobájában. Bonaparte, nem utolsósorban nemzetközi politikai megfontolásokból is, új asszony után nézett, s meg is találta I. Ferenc osztrák császár leánya, Mária Lujza személyében. Joséphine csak hosszas ellenkezés után egyezett bele a válásba, a házasságot Napóleon 1809. december 16-án nyilváníttatta semmissé azzal az indoklással, hogy az esketésen nem volt jelen plébános. Bonaparte Joséphine iránt érzett vonzalma, gyengédsége válásuk után sem szűnt meg teljesen. Gyakran meglátogatta, tanácsát kérte, ajándékokkal halmozta el, hosszú leveleket írt neki. Ha a legendának hinni lehet halálos ágyán az utolsó szavai ezek voltak: `Franciaország, hadsereg, Joséphine`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára 18:11
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill 16:05
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway 15:06
- Hét híres tűzeset a történelemből 14:05
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 11:20
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap