Új tanulmány az emberiség afrikai származásáról

Készül a Neander-völgyi ember géntérképe 5 éve készült el az emberi géntérkép Hetvenen népesítették be Amerikát Crick első rajza a DNS-ről DNS-vizsgálattal azonosítják Amerika alapító atyját Génvizsgálattal derítik ki a francia királyi szerető halálokát Elkészítik Anglia genetikai térképét

Az ún. "afrikai kivándorlás" elméletét erősíti meg az elmúlt hetek egyik legfrissebb tudományos eredménye, amely az emberiség DNS-ének sokszínűségét vizsgálta. Az elsősorban biológusokat tömörítő kutatócsoport a világ minden tájáról származó, összesen 1027 személy által képviselt, 53 népcsoport génállományának alapos elemzését végezte el. Következtetésük szerint a korai migráció őshazája az afrikai kontinens, ahonnan a Közel-Keletre, majd Európába, Ázsiába, a Csendes-óceán térségébe, s legvégül Amerikába vándoroltak őseink. Az elterjedés sorrendje egyúttal a genetikai diverzitás, azaz sokszínűség fokozatos csökkenését jelentette.

Sohini Ramachandran, a kutatócsoport vezetője a Discovery News kérdésére elmondta: "a genetikai különbségekre jellemző, hogy a földrajzi távolság növekedésével maguk is megnőnek, vagyis minél kisebb a távolság két populáció között, annál nagyobb a valószínűsége, hogy génállományuk hasonlít egymásra." A biológusok a jelen vizsgálat során az emberi örökítőanyag összehasonlításával jöttek rá, hogy az első emberek, az "anya-kolónia" tagjai Afrikából származnak.

Ramachandran, aki a Stanford Egyetem Biológia Tanszékén írja doktoriját, röviden így vázolta fel a vándorlás és terjedés több tízezer évet igénybe vevő folyamatát: alapul vettük, hogy az "anya-kolóniából" idővel kivált egy kisebb csoport, elvándorolt és egy új populációt hozott létre. Majd miután ennek az új lakosságnak is nagymértékben megnőtt a létszáma, megismétlődött az előző folyamat. Újabb és újabb népcsoportok alakultak ki egymástól kisebb-nagyobb távolságra, de egyre távolabb az eredeti kiindulási helyszíntől - így népesült be a Föld. Az egyes, újonnan kiváló elemek, az anya-kolónia egyre kevesebb jellemzőjét hordozták magukban, míg elérjük Dél-Amerikát, ahol a lehető legkisebb a genetikai változatosság. Az egyetlen kivételt ezen a területen a maják jelentették, akik az európaiakkal keveredve színes génállományra "tettek szert".

A tanulmány további érdekessége a pakisztáni hegyekben élő kalash népcsoportra vonatkozik. Bár a vizsgálat nem támasztotta alá a népnek azt a hiedelmét, miszerint Nagy Sándor leszármazottai lennének, megállapította azonban, hogy genetikailag mindenképpen különböznek a környék többi lakójától. Az Afrikában élő mbuti pigmeusok és a szan népesség - amelyek ma is vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak - jelentheti Ramachandran szerint biológiai értelemben a legközelebbi kapcsolatot az ősi, de már modern emberrel.

Az Afrikai kivándorlás elmélete mindig is szép számú támogatóval bírt. Jelenleg közöttük találjuk Kenneth Kidd-et, a Yale Egyetem biológia professzorát és Lynn Jorde-ot, a Utah Egyetem humángenetikai szakértőjét is. Kidd, számos, a témához kapcsolódó tanulmány szerzője maga is hasonló következtetésre jutott az ember elterjedésének földrajzi kiindulópontjára vonatkozóan. A professzor szerint az a tény, hogy a bennszülöttnek tekinthető amerikaiaknak - az ugyanilyen afrikaiakhoz és másokhoz viszonyítva - jóval kevesebb genetikai változata létezett, szintén alátámasztja az általa hangoztatott elméletet. Hozzáteszi: az is lehet, hogy az Újvilág alapítói nem voltak többen száz főnél.

Jorde kijelentése tovább árnyalja a képet. Mivel - állítja - az anatómiailag modern ember Afrikában jelent meg először, így arról sem szabad elfelejtkezni, hogy egyszerűen több ideje volt arra, hogy genetikailag minél több variócióban fejlődjön ki azon az egy helyszínen.