130 éve nyílt meg a Népszínház

A magyar fővárosban 1861 óta működött a Budai Népszínház, amelynek műsorán népszínművek, operettek szerepeltek, de lábát tartósan nem tudta megvetni. A kiegyezés után mozgalom bontakozott ki a könnyű múzsa szolgálatában álló Népszínház megteremtése érdekében, ennek vezéralakjai Rákosi Jenő újságíró és Steiger Gyula ügyvéd voltak.

1872. március 15-én megalakult a Pesti Magyar Népszínházat Alapító Társulat, amely a fővárostól a Hermina téren kapott  telket. Ezt később a Sugárút Részvénytársaság nyomására visszavették tőlük, ide a komolyabb Operaház épült, kárpótlásul magkapták viszont a Kerepesi út (a mai Rákóczi út) és a Sertéskereskedő utca (a mai Népszínház utca) sarkán lévő területet. Az építkezéshez szükséges félmillió forintot adakozásból, segélyekből gyűjtötték össze, de elfogadtak alapítványi, sőt sorsjátékból származó pénzeket is.

Korabeli képeslapon

Az épület megtervezését a tekintélyes bécsi Fellner és Helmer cégre bízták. Az eredeti elképzelés szerint a főhomlokzat a Nagykörútra nézett volna, ezt azonban megváltoztatták, így a fő nézet a városközpont szerinti lett és az épület hátulja nézett a József körútra. A patkó alakú, három emeletes, páholyos nézőtéren 1407 ülő, 475 állóhely és 50 páholy volt. A neoreneszánsz stílusú, a korban a legmodernebbek közé számító színházat 392 gázláng és 140 "lángzós" csillár világította meg. Az 1875. október 15-i ünnepélyes avatást személyes jelenlétével tüntette ki Ferenc József király és Rudolf trónörökös is. A színház vezetőjévé Rákosi Jenőt nevezték ki, aki egyik fő hangoztatója volt annak a véleménynek, hogy a nemzeti és a klasszikus drámák után itt az ideje, hogy a virágkorukat élő népszínművek és a már megjelenőben levő operett is otthonra leljen.

Valóban itt volt az ideje a változtatásnak: az Operaházat az arisztokrácia, a Nemzetit a gazdag polgárok és a földbirtokosok látogatták, a szélesebb néptömegek szórakoztatásáról is gondoskodni kellett. Rákosi Jenő sokoldalú ember volt: író, politikus, publicista, műfordító dramaturg, rendező. Ez utóbbi minőségében kiváló drámai érzékkel, hozzáértéssel és fantáziával frissességet, erőt, új színeket adott a daraboknak, még a színészeket is segítette rendezés közbeni előjátszásával.

Évtizedekig tartó, viharos sikersorozat következett: hosszú éveken át voltak műsoron a Nemzetitől örökölt repertoárdarabok, de műsorra tűzték Offenbach, Suppé és Lecocq operettjeit is. A színészek igazi sztárok voltak, a közönség a színpadon kívül is minden lélegzetvételükre kíváncsi volt. A `nemzet csalogánya`, Blaha Lujza népszerűsége minden képzeletet felülmúlt, ő egyfajta idegenforgalmi látványossá is vált Budapesten.

A lebontás előtt

Az 1880-as, 1890-es években, Evva Lajos igazgatása alatt a második virágkorát élte a színház, olyan hírességek voltak a tagok között mint Pálmay Ilka, Hegyi Aranka, Küry Klára. Nagy sikerük volt az olyan dramatizált látványosságoknak, mint a Sztrogoff Mihály utazása és az Utazás a föld körül. 1897-ben Evva Lajost Porzsolt Kálmán követte az igazgatói székben, ekkor szerződött a társulathoz a huszadik század egyik meghatározó színészegyénisége, az ünnepelt primadonna, Fedák Sári, aki rögtön kirobbanó sikert aratott a Bob Herceg címszerepében, amelyet 134 alkalommal játszott el. 1907-ben azonban kiderült, hogy a Népszínház alulmarad a hasonló műfajt játszó Vígszínházzal, a Magyar Színházzal és a Király Színházzal folytatott versenyben. Vidor Pál igazgató 1906-ban öngyilkos lett, nem sokkal később a társulat feloszlott. Az épület még majd hat évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást, 1908-tól a Nemzeti Színház bérelte ki, itt játszottak 1964-ig. Ekkor az épületet városrendezési okokból lebontották (az alapjait állítólag meggyengítette a metróépítés), utolsó falszakaszait 1965. április 23-án robbantották fel.

A színház helyén ma két méter magas emlékkő áll, felirata a következő: Itt állott az 1875-ben megnyitott Népszínház, amely 1908-tól 1964-ig a Nemzeti Színház hajléka volt, itt működtek a korszak legjelentősebb művészei közül Hevesi Sándor, Blaha Lujza, Ujházi Ede, Jászai Mari, Márkus Emília, Pethes Imre, Ódry Árpád és Bajor Gizi, színművészetünk büszkeségei.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)