Választási manipuláció kék cédulákkal
2007. augusztus 31. 16:00
Hatvan éve a csalásokkal tűzdelt "kékcédulás" voksoláson a kommunista párt végleg maga alá gyűrte a többi pártot, s újabb lépést tett az egyeduralom felé.
Korábban
A II. világháborút követő első választáson, 1945 novemberében elsöprő fölénnyel (57 százalékos eredménnyel) győzött a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt (FKGP). A kisgazda Tildy Zoltán vezetésével megalakult koalíciós kormányban az FKGP mellett a kommunisták, a szociáldemokraták és a Nemzeti Parasztpárt vett részt. 1946 elején Tildy köztársasági elnök lett, helyét Nagy Ferenc vette át. A következő másfél évben a hatalom egyre inkább a Gazdasági Főtanács és a Kommunista Párt által létrehozott Baloldali Blokk kezébe került, az MKP sikeresen alkalmazta hírhedtté vált szalámi taktikáját, vagyis meggyengítette, `felszeletelte` a rivális pártokat.
Plakátháború Budapest utcáin |
Erre és más megszorításokra építve a kommunisták azt remélték, hogy az ellenzéki pártok aránya 15% alá fog csökkenni. Ezúttal azonban biztosra akartak menni, s ezért a felülről szervezett választási csalás eszközét is bevetették. Elfogadtatták, hogy a szabadságukat töltő nyaralók - a választásokat augusztus 31-én tartották- bárhol leadhassák szavazataikat. Ezt kihasználva a Belügyminisztérium mintegy 200 ezer hamis szavazócédulát - tulajdonképpen kék színű névjegyzékeket - nyomatott, s külön szavazóbrigádokat állított fel, akiknek tagjai gépkocsikkal községről községre robogva akár 10-20 helyen is voksolhattak. Az ily módon leadott szavazatok száma Péter Gábor, az ÁVO főnöke szerint elérte a 62 ezret, történészek becslése szerint 100-200 ezer "kékcédulás" szavazatot adtak le ily módon, a pontos számot utólag már nem lehet megállapítani.
Munkában a választási bizottság, 1947. augusztus 31. |
Ha ezt és a Kisgazdapárt szavazatait összeadjuk, akkor ismét több mint 50%-ot kapunk, s ha a csalással szerzett kommunista szavazatokat levonjuk, akkor nem sokkal kevesebbet mint 1945-ben. A magyar társadalom abszolút többsége tehát másodszor is a magántulajdon és a parlamentáris demokrácia mellett, illetve a szovjetizálás ellen szavazott. Az új ellenzéki pártok közül különösen kettő bizonyult sikeresnek: a kereszténydemokrata beállítottságú Demokrata Néppárt Barankovics István vezetésével s a magát a Kisgazdapárt örökösének tekintő Magyar Függetlenségi Párt Pfeiffer Zoltán irányításával.
1947-es választási propagandájában a Kommunista Párt először hirdette meg nyíltan, hogy végső célja a szocializmus. A hatalomátvétel fokozatos taktikáját azonban továbbra sem adta fel, s ezért a politikai pluralizmus díszletei egyelőre megmaradtak. Ismét kisgazda politikus alakított tehát kormányt, ámbár nem Tildy vagy Nagy Ferenc típusú, hanem a hozzájuk képest önállótlan, távlati elképzelések nélküli s a kommunistákkal való együttműködésre hajlamosabb Dinnyés Lajos, egy mezőgazdasági akadémiát végzett alsódabasi középbirtokos. Alig néhány héttel a választások után azonban kiderült, hogy a többpárti demokrácia intézményeire immár díszletként sincs többé szükség. Sztálin új utasítást adott: a fokozatos hatalomátvétel taktikája helyett 1947 őszétől a szovjetizálás gyorsítására szólította fel kelet-közép- és délkelet-európai híveit.
(Forrás: MTI/Magyarország a 20. században)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap