Cecil oroszlán gyilkosa elbújhat Teddy Roosevelt mellett
2015. augusztus 4. 13:37
Amióta Walter James Palmer nemrég megölte Cecilt, a világ egyik leghíresebb oroszlánját, a vadászat kérdésköre a világsajtó érdeklődésének középpontjába került. A minnesotai fogorvos trófeagyűjteménye azonban eltörpül a Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök által lelőtt állatok számához képest.
Korábban
Teddy Roosevelt 1909-ben fiával, Kermittel együtt vett részt egy - a minden idők egyik legnagyobb vadászaként számon tartott - R. J. Cunninghame által vezetett expedíción Kelet-Afrikában (a mai Kenyában, Kongói Demokratikus Köztársaságban és Szudánban). Az elnök - akire egyébként az anekdota szerint nagy hatást gyakorolt Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című műve - 1910-ben könyvet írt afrikai élményeiről, amelyben egy részletes listát közölt az általa és fia által lelőtt állatokról. Fiával együtt ketten összesen 512 állat - többek között 17 oroszlán, 29 zebra, 27 gazella, 9 fekete és fehér majom, 8 víziló, 2 strucc, egy pelikán, valamint legalább 4 krokodil - életét oltották ki.
Bár Roosevelték körülbelül egy tucat trófeát megtartottak maguknak, sok, az expedíció tagjai által elejtett állat pedig ételként került az asztalra, az elnök a zsákmány nagy részét tudósoknak, vagy a washingtoni Smithsonian Intézetnek ajándékozta, ahol aztán kitömték az állatokat. A számos tudós bevonásával zajló vadásztúra egyébként hivatalosan a Smithsonian-Roosevelt Afrikai Expedíció néven futott, és a résztvevők összesen több mint 11 ezer példányszámot számláló zsákmánnyal - a vadállatok mellett növényekkel, valamint bogarakkal - tértek haza
Az elnök tisztában volt azzal, hogy a hobbivadászat "ugyanúgy kifogásolható, mint az öncélú kegyetlenség és barbárság bármely más formája". Bár Roosevelt és társai vitathatatlanul nagyon sok állatot öltek le, az általuk ejtett zsákmány nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak kicsit jobban megismerjék a rejtélyes afrikai kontinenst és annak állatvilágát. Az expedíció alapvető céljának tehát a tudományos ismeretek bővítését tekintették. Az elnök azonban azt sem rejtette véka alá, hogy a vadászat pillanatai roppant izgalmasak voltak, és az elefántorvvadászokra még irigykedett is egy kicsit, amikor kifejtette, hogy kevés "szakma" képviselőinek lehet része több kalandban, és kell megküzdeniük több veszedelemmel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.