Bizarr őskori temetkezésekre bukkantak Jordániában
2016. január 21. 14:47
Dán kutatók különös sírokra bukkantak Dél-Jordániában. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a halottakat egészen addig nem temették el, amíg már csak egy csontváz maradt belőlük. A maradványokat ezután darabokra szedték szét, majd a hasonló csontokat egymás mellé temették.
Korábban
„Talán egy kicsit úgy hangzik, mintha egy hentelős filmből vett részletről lenne szó” – mondta Moritz Kinzel, a Koppenhágai Egyetem kultúraközi és regionális tanulmányok részlegének kutatója. Eddig több mint 70 ember maradványait találták meg. A régészek nemrég fedeztek fel három sírt, amelyekben legalább 10 gyermek és két felnőtt fekszik. A dán kutatók még korántsem fejezték be a feltárást a Shkārat Msaied névre hallgató lelőhelyen.
„Érdekesség, hogy a csecsemőktől egészen a kamaszokig szokatlanul sok gyerek maradványait találtuk meg. Úgy tűnik, hogy előszeretettel temették a gyermekeket házon belülre” – magyarázta a kutató. Az emberi maradványok mellé állati (többek között róka-, madár-, kecske- és bárány-) csontokat is temettek. „Nem tudjuk, hogy a síroknak van-e bármi közük a valláshoz, úgy tűnik azonban, hogy egyfajta rituális magatartás mindenképpen összeköthető a temetéssel” – fejtette ki Kinzel.
A csontokat szétválasztották, és a házakban található tárolóeszközökben helyezték el. Megfigyelhető, hogy a koponyákat a koporsók egyik végében, míg a láb- és karcsontokat a másik végében helyezték el – hívta fel rá a figyelmet Marie Louise Jørkov, a Koppenhágai Egyetem kutatója. Jørkov kifejtette, hogy a régi csontvázakkal ásatás közben nagyon óvatosan kell bánni, mivel rendkívül törékenyek. A csontok közül néhányat további vizsgálatok elvégzése végett Koppenhágába szállítottak.
„Borzasztóan izgalmas, hogy ennek a részesei lehetünk. Valószínűleg a világ első földműveseinek közül foglalkozhatunk néhánnyal, akiknek a csontjaik információval szolgálhatnak számunkra az életvitelükkel, valamint krónikus betegségeikkel kapcsolatban” – magyarázta a kutató. A csontok tulajdonosai éppen egy történelmi változás kellős közepén éltek, amikor a vadászó-gyűjtögető életmódról egyre többen tértek át a földművelésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.