Bibliával és sakk-készlettel érkezett a vesztőhelyre I. Károly, a halálra ítélt angol uralkodó
2022. január 30. 08:22 Múlt-kor
„Egy megvesztegethető királyságból egy megvesztegethetetlenbe megyek, ahol semmi sem zavarhat már meg” – hangzottak I. Károly angol király vesztőhelyen elmondott utolsó szavai. Az uralkodót rövid bírósági tárgyalás után 373 éve, 1649. január 30-án végezték ki Londonban. Ezzel Károly lett az első olyan európai uralkodó, aki felett saját törvényhozó szerve mondott ítéletet.
Korábban
Angliában a parlament és a király között régóta folyó hatalmi harc 1642-ben polgárháborúhoz vezetett.
Az Oliver Cromwell vezette hadsereg, a New Model Army segítségével harcoló parlamentiek és a király támogatói közötti harcok sokáig váltakozó sikerrel folytak, de 1648-ra világossá vált: a királypártiak nem győzhetnek.
A törvényhozók többsége ennek ellenére még 1648 decemberében sem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt. Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával több képviselőt elfogattatott, az így megcsonkított parlament pedig megszavazta a király bíróság elé állítását.
Károlyt hazaárulással vádolták, és a bíróság január 27-én halálra ítélte az uralkodót.
Január 30-án, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhákat kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne gondolja azt, hogy a félelemtől didereg.
A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, készen áll.
Délután két óra körül a bárd lesújtott. London hóhéra elsőre nem vállalta a lefejezést, így az ítélet-végrehajtó kilétét még ma is homály fedi.
A kivégzés után a hóhérsegéd felmutatta a néhai I. Károly levágott fejét. A testrészt visszavarrták a törzsre, majd az egész testet bebalzsamozták, és az esetleges zavargások elkerülése végett a Westminster-apátság helyett Windsor várába vitték, ahol VIII. Henrik mellett helyezték végső nyugalomra.
A sors fintora, hogy 11 évvel később ugyanaz a parlament ültetett ismét egy Stuartot a trónra, amely Károlyt is kivégeztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Sajátos humorával színesítette diplomáciai küldetéseit Fülöp herceg
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap