Beszélő holtak – egy rézkrajcár konzerválhatta a világ egyik legkisebb múmiáját
2018. március 29. 12:51 MTI
A világ egyik legfiatalabb, legkisebb mumifikálódott emberi maradványa is látható lesz a szegedi Móra Ferenc Múzeum új, Beszélő holtak - történeti helyszínelők című kiállításán, amelyet ma nyitnak meg.
Korábban
Ezernyi titkot, drámai történetet rejtenek a több száz vagy akár több ezer éves emberi csontmaradványok. A régészek, antropológusok feladata, hogy egy-egy csontot megvizsgálva következtessenek az elhunyt kilétére, halálának okaira. A Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállításán most ezeknek a „történeti nyomozóknak” a bőrébe bújhatnak a látogatók, és deríthetnek fényt több száz éves rejtélyekre – magyarázta Hegedűs Anita sajtóreferens.
A tárlaton igazi szenzációnak számító leleteket is bemutatnak. Ilyen a világ egyik legkisebb és legfiatalabb mumifikálódott emberi maradványa. A szakértők szerint egy koraszülött vagy hat-hét hónapra halva született csecsemő lehetett, akit egy agyagedényben temettek el a 19. század második felében. Az elhunyt valószínűleg nem volt megkeresztelve, és titokban kellett eltemetni.
A test részlegesen mumifikálódott, melynek hátterében egy rézkrajcár áll: ezt az érmét a csecsemő kezében helyezték el. A réz végezte el a test alsó részének konzerválódását, így ez a test tekinthető a világ első, réz által konzervált múmiájának.
A kiállításon az érdeklődők megismerhetjük a különböző temetkezési fajtákat is. Egy máglyarekonstrukción keresztül például bemutatják a hamvasztásos temetkezés rítusait, lépéseit. Emellett a tárlat különböző halálos kórokkal is foglalkozik: bizonyos betegségek komoly nyomokat hagytak ugyanis a csontokon. Kiállítanak egyebek mellett olyan koponyákat és csontokat, melyeken a lepra, a szifilisz vagy éppen a TBC „nyomai” figyelhetőek meg, de olyan leleteket is, melyeken harci sérülések következményei láthatóak. A látogatók mindemellett bepillantást nyerhetnek abba a folyamatba is, mellyel meghatározzák az elhunytak korát és nemét.
A múzeumban a kalandvágyó látogatók maguk is helyszínelőkké, nyomozókká válhatnak. Különböző feladványokat megoldva kell kideríteniük, hogy a megtalált csontok milyen nemű és korú emberhez tartozhattak, és arra is fényt deríthetnek, mi lehetett a halál oka, emellett készíthetnek "családi röntgenfotót" is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.